TARTALOM

 VISSZA

 


Képregény a mellrákról




 

Sokan azt hiszik, a képregények csak pattanásos tinédzserfiúknak, vagy lelkileg ebben a korban megrekedt felnőtteknek szólnak.Holott az igazság egészen más. Egyrészt a képregény őshazájának számító francia és belga területeken ugyanolyan komoly műfaj, mint a hagyományos irodalom, másrészt, számtalan olyan képregény jelent már meg, amelyek nem csak alkalmi kikapcsolódásnak szánt kitalált történetekkel szórakoztatják olvasóikat, de fontos és hasznos ismeretekkel is ellátják őket.

Egy angol orvoscsapat nemrég olyan képregényfüzeteken kezdett el dolgozni, amelyek segítenek a családban megmagyarázni a gyerekek számára is akár olyan súlyos betegségeket is, mint a rák. A Medikidz nevet viselő sorozat első példánya a rákkal foglalkozik, amelyben a rákos sejteket a tehenekhez hasonlítja, hogy a gyerekek is könnyen megértsék működésüket. A képregényben lévő magyarázat szerint az elrákosodott sejtek olyan tehenek, akik rosszakká váltak, ezért harcolni kezdenek a többi, jó tehén ellen, és a csatába egyre többen szállnak be.

Az első képregények egyikét egy nemrég mellrákkal diagnosztizált anyuka kapta meg, aki a BBC-nek elmondta, a magyarázat nem csak a gyermekének, de neki magának is sokat segített abban, hogy feldolgozza a betegség diagnózisát.

Forrás: Medipress

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Képregény a mellrákról