|
TARTALOM
Kérdőíves kampányt indítanak a fogyatékkal élők érdekképviseletei Kérdőíves kampányt indítanak fogyatékkal élőket képviselő szervezetek, mert álláspontjuk szerint a kormány nem folytat velük párbeszédet. Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének (MEOSZ) elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: „nincs társadalmi párbeszéd a fogyatékos emberek szervezeteivel.” Véleménye szerint a kormányzatot, a parlamentet szembesíteni kell azzal, hogy „mi a magyar polgárok véleménye az egységes társadalombiztosítási rendszerről”, emiatt - mint bejelentette - az érdekképviseletek kérdőíves kampányt indítanak. A kormányzati kommunikáció „félrevezető adatokat közöl” a rokkantsági nyugdíjban részesülők számáról, az egészségkárosodott embereket pedig „csalóknak” állítja be - mondta, hozzátéve: az önkéntesek által szétküldött kérdőíveken egyebek mellett a rokkantsági nyugdíj megtartásáról, a megváltozott munkaképességűek munkába állításában vállalandó állami feladatokról és a civil szerveződések jövőjéről kérik ki az emberek véleményét. A kérdőíveket folyamatosan dolgozzák fel, és az eredményekről beszámolnak. Hegedűs Lajos az MTI kérdésére elmondta, hogy eddig csaknem 10 ezer kitöltött kérdőívet küldtek vissza. A MEOSZ elnöke reméli, hogy több százezer, sőt akár egymillió válasz is érkezhet. A kutatás eredményeit eljuttatják a parlament elnökének és kormány képviselőinek is. A kérdőíves kampányt az értelmi fogyatékosok, az autisták, a vakok és gyengén látók, a mozgáskorlátozottak, a siketek és nagyothallók, a siketvakok és a szervátültetettek érdekvédelmi szervezetei kezdeményezték és támogatják. Földesi Erzsébet, a MEOSZ alelnöke a tájékoztatón ismertette a Központi Statisztikai Hivatal és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatait a rokkantsági nyugdíjban részesülőkről és a megváltozott munkaképességűekről: a munkaképes korú rokkantsági nyugdíjasok csaknem 80 százaléka 45 év feletti, mintegy háromnegyedük pedig még érettségivel sem rendelkezik. Elmondta: a megváltozott munkaképességek csaknem 42 százaléka tartozik a tartósan álláskeresők közé. 2006 és 2010 között 100 ezerrel csökkent a rokkantsági nyugdíjban részesülők száma, míg 2010 januárja és 2011 márciusa között további 51 ezerrel. A tájékoztatón kiosztott háttéranyag szerint a fogyatékos embereket képviselő szervezetek támogatják azt a kormányzati törekvést, hogy csak azok kapjanak rokkantsági nyugdíjat, akik erre ténylegesen jogosultak, ám elutasítják „a kollektív bűnösség elvét”. Az érdekvédők szerint a rokkantsági nyugdíjak elvonása előtt az esélyegyenlőséget kell megteremteni. Kovács Melinda, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón kifogásolta, hogy a fogyatékkal élők jogait is szabályozó új polgári törvénykönyv előkészületeibe nem vonták be őket, a jogszabály-gyűjtemény kodifikációjáért felelős miniszteri biztos pedig nem válaszolt eddigi megkereséseikre. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium ezzel kapcsolatban az MTI megkeresésére közölte, hogy az új polgári törvénykönyv szövegtervezetének első részei ősszel kerülnek fel a kormany.hu weboldalra, ekkor kezdődik a kódex társadalmi egyeztetése. A polgári jogi kodifikációs szerkesztő bizottság ekkortól várja a szervezetek és szövetségek észrevételeit, javaslatait. A bizottság az első szövegtervezetek bemutatását követően nyitott a társadalmi konzultációra - olvasható a szaktárca közleményében. 2011. 09. 01. Forrás: MTI Kapcsolódó anyagok: Eltévedt utazók Kortárs művészek és autizmussal élők közös kiállítása A súlyos sérültek rehabilitációja - Interjú dr. Kullmann Lajossal Egyidejűleg a betegjogokról LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2011;21(02) Fogyatékos személyek elégedettsége az egészségügyi és szociális ellátással - nemzetközi fejlesztésű kérdőív |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





