TARTALOM

 VISSZA

 


Kétmillárddal több jut a kórházaknak


MTI

 


Augusztustól az eredetileg ez évre tervezettnél 1,7 milliárd forinttal nagyobb összeg áll a kórházak rendelkezésére az Egészségbiztosítási Alapban a tételes elszámolású eszközök és nagy értékű műtétek finanszírozására - olvasható az egészségügyért felelős államtitkárság és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) kedden az MTI-hez eljuttatott közös közleményében.

Mint írták, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és az OEP célja, hogy az év végéig biztosított csaknem kétmilliárd forintos többlet révén csökkenjen a várakozási idő azon betegek körében, akik transzplantációra vagy korszerű eszköz beültetésére várnak.

A közlemény szerint a jelentős többletet az E Alap belső erőforrásainak átcsoportosításaiból fedezik, ennek eredményeként az érintett intézmények ez évre elszámolható keretösszegét az OEP a hónap elejétől a finanszírozási szerződés módosításával automatikusan megemelte. Így az intézmények nagyobb számban végezhetnek egyebek mellett máj- és vesetranszplantációs műtéteket, továbbá több, a veleszületett halláskárosodást javító implantátum és gerincstabilizáló implantátum beültetésére nyílik lehetőségük.



Forrás: MTI

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Kétmillárddal több jut a kórházaknak