|
TARTALOM
Az elhízás a bornál jobban árt a májnak Hamarabb alakul ki zsírmáj akkor, ha kövérek vagyunk és magas az inzulinrezisztenciánk, mintha mérsékelt mennyiségű alkoholt fogyasztanánk. Az új kísérletek szerint némi vörösbor nem emeli a betegség kialakulásának kockázatát. Svéd kutatók 44 embert vontak be kísérletükbe. Egy (nők) illetve két (férfiak) pohár vörösbor kellett meginniuk naponta a kísérletben részt vevőknek három hónapon át, vagy pedig tartózkodniuk kellett az alkoholos italok fogyasztásától. A kísérlet elején és végén vért vettek a résztvevőktől és MRI vizsgálat segítségével megmérték májuk zsírtartalmát. „Úgy tűnik a zsírmáj foka inkább a kövérséggel és inzulinrezisztenciával mutat összefüggést, nem befolyásolta a vörösbor ilyen mértékű fogyasztása. A három hónapos időszak alatt az elfogyasztott alkohol mennyisége nem befolyásolta a májban felhalmozódó zsír mennyiségét illetve a májenzimek sem mutattak emelkedett értéket” - foglalta össze Dr. Stergios Kechagias, a Linköpingi Egyetem májspecialistája a kísérletek eredményeit a Svéd Kutatási Tanács által közzétett hírben. Sőt 16 százalékkal csökkent az ártalmas típusú, LDL koleszterin szintje a vörösborivók között. „Köztudott, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás csökkenti a szív-érrendszeri megbetegedések valószínűségét, ennek egyik okára sikerült rávilágítani. Az alkohol az LDL koleszterin szint csökkentése révén befolyásolja a betegség előfordulási gyakoriságát” - tette hozzá Fredrik Nystrom, a Linköping Egyetem professzora . Mivel a nagy mennyiségű alkohol hozzájárul a májbetegségek kialakulásához, azt gondolhattuk, hogy már a mérsékelt alkoholfogyasztás is ártalmas a májra. A zsírmáj, mely a cukorbetegség, magas vérnyomás és szív-érrendszeri betegségek következtében is kialakulhat, akár cirrózissá (májzsugorrá) is fajulhat. A közlemény online jelent meg az Annals of Medicine című szaklapban. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Megelőzhető az alkohol okozta zsírmáj kialakulása egy antioxidánssal LAM Extra Háziorvosoknak - 2009;1(3) Multifokális gócos zsírmáj - esetleírás képekben LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2008;18(10) Diagnosztikus nehézségek a hepatológiai ambulancián LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2006;16(6) Az elhízás szerepe a gasztroenterológiai kórképekben |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




