TARTALOM

 VISSZA

 


Kezdődő diabetes – Mediterrán diéta a gyógyszerek helyett?


Kezdődő diabetes – Mediterrán diéta a gyógyszerek helyett?


 

A 2-es típusú cukorbetegséggel újonnan diagnosztizált betegeknek kevés szénhidrátot és kevés zsírt és olajat tartalmazó étrendet szoktak javasolni, főleg, ha túlsúlyosak vagy elhízottak is. Akiknek ugyanis sikerül lefogyni, rövidebb-hosszabb ideig sikerül „megúszniuk” a gyógyszeres kezelést, bár hosszabb távon csak keveseknek sikerül karban tartania a betegségét kizárólag diétával.

Most olasz kutatók Nápolyban kétféle, ugyanannyi kalóriát (nők: 1500, férfiak: 1800) tartalmazó diéta hatását hasonlították össze diabetesben újonnan megbetegedett, de gyógyszeres kezelésre még nem szoruló alanyok esetében. A betegek HbA1c-szintje 11% alatt volt , de túlsúlyosak vagy elhízottak voltak (BMI >25 kg/m2).

Ugyanannyi kalória, több olívaolaj
A „mediterrán” diéta lényege a sok zöldség és a kevés „vörös hús” (helyette szárnyasok és halak) fogyasztása volt, a kalóriabevitel >30%-át kellett kitennie olajnak (naponta 30–50 g olívaolaj), és legfeljebb 50%-a származhatott összetett szénhidrátokból (gabonafélék, burgonya).

Összehasonlításként az American Heart Association (AHA) viszonylag megalapozott és széles körben ismert diétamodellje szolgált, amely leginkább abban különbözik az előzőtől, hogy az olajból/zsírból származó kalóriák maximális mennyiségét a teljes bevitel kevesebb mint 30%-aként határozza meg.

A mediterrán étrend „lekörözte” az AHA-diétát:
- Normális, <7%-os HbA1c-szintet ért el 18 hónap után a mediterrán étrendet tartó betegek 24%-a (AHA-diéta: 12%).
- A vizsgálat végére, 4 év alatt normális HbA1c-szintet ért el a mediterrán étrendű betegek 70%-a (AHA-diéta: 44%).
- A mediterrán diétát tartó betegek 2 kg-mal többet fogytak, mint az AHA által javasolt étrenden élők.
- A mediterrán-diétával kezelt cukorbetegek átlagos HbA1c-, éhomi vércukor-, LDL-koleszterin- és trigliceridszintje is szignifikánsan alacsonyabb volt, mint az AHA-diétát követőké.

Az eredmények klinikai jelentősége kiemelkedő, különös tekintettel arra, hogy a a sokak által kedvelt mediterrán étrend - első megközelítésben - mellékhatásmentes, és könnyebben megvalósítható, mint némely „gyilkos” fogyókúraprogram.

Magyarország nem Nápoly…
Az olasz betegeknek nyilván nem esett nehezére a hagyományos étrendjükhöz hasonló diétát tartani. Nem okozhatott nekik gondot az alapanyagok vagy a készételek beszerzése, sem az ár, sem a beszerzés forrása szempontjából.

Hazánkban jócskán megnehezítené a mediterrán-diéta betartását az olívaolaj, a zöldségek és a (tengeri) hal ára (hogy csak néhány példát említsünk), és az ételek szokatlan íze. Ráadásul a magas ár éppen a jellemző cukorbeteg-populációt érintené a legérzékenyebben: az idősödő, a közepesnél rosszabb szociális helyzetű, társbetegségben szenvedő személyeket.


Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid

Forrás: Ann Intern Med 2009 Sep 1; 151:306.



Kulcsszavak

mediterrán diéta, diabetes, gyógyszeres kezelés, gyógyszerigény, HbA1c

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Kezdődő diabetes – Mediterrán diéta a gyógyszerek helyett?