|
TARTALOM
Ki fogad el hálapénzt? A Markusovszky Lajos ösztöndíjprogramban résztvevőknek többek között azt is vállalniuk kell, hogy nem fogadnak el hálapénzt mindaddig, amíg bérkiegészítésként megkapják a 100.000 forintos pluszt. Míg Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár korábban azt mondta, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) ellenőrzi majd, hogy a rezidensek betartják-e ezt a feltételt, addig a szervezet elnöke elzárkózik a feladat elől. Az ösztöndíjprogram első, a Magyar Rezidensszövetség és a MOK által is sokat bírált változata nem volt túl sikeres. A pályázat első körében 124 pályázatot nyújtottak be, ebből 112 nyert, valamennyien idén kezdték meg szakképzésüket, hiszen akkor ez még feltételként szerepelt a kiírásban. Mint azt dr. Paphalmi Rita, az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) elnöke lapunknak elmondta, az első körben pályázók közül tízen már korábban megkezdték a szakképzését, ezért akkor el kellett utasítani őket. A Rezidensszövetséggel átdolgozott második változat alapján azonban ismét pályáztak, akkor már eredményesen. Az elsőkörös résztvevők közül két pályázó nem felelt meg a feltételeknek, mindketten fogorvosok voltak. A pályázat második körében a mai napig – az EEKH számlálója szerint – 396 pályázat érkezett. Az október 1-ig benyújtott 340 pályázatot már összesítették, ennek alapján a szakképzésüket idén megkezdők közül 80 fő jelentkezett, 260-an már régebb óta vannak a szakképzésben. Diplomájukat 275-en 2011 előtt, 65-en idén szerezték meg. A második körben folyamatos az elbírálás, a kiírás szerint az október 1-ig beérkezett pályázatokat október 15-ig, a november e1ső napjáig beérkezetteket november 15-ig, míg a december 1-ig beérkezetteket december 15-ig kell elbírálni. Kérdésünkre, hogy ki, s hogyan fogja ellenőrizni, hogy a pályázaton ösztöndíjat szerző fiatal orvosok elfogadnak-e hálapénzt, Paphalmi Rita úgy reagált: „ennek ellenőrzésének módszertana még kidolgozás alatt van, erről – a véglegesítés előtt – nem tudunk nyilatkozni”. Mivel Szócska Miklós államtitkár egy korábbi sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a hálapénz visszautasítását a MOK ellenőrzi majd, megkerestük Éger Istvánt, a kamara elnökét, aki azonban kijelentette, egyelőre semmiféle megkeresés sem a Nefmi, sem az EEKH részéről nem történt. Szerinte egyébként technikailag is lehetetlen az ellenőrzés, a Kamara, ha kérnék sem vállalná fel a feladatot. Már korábban is megfogalmazták az ösztöndíjprogrammal kapcsolatos aggályaikat, többek között szerintük a hálapénz megtagadására vonatkozó kitétel tisztázatlan helyzeteket, gyanakvást és sandaságot teremt a rendszerben, ami etikailag sem kezelhető, hiszen lesznek „állami és nem állami paraszolvenciás” rezidensek. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2011-10-18 Kulcsszavak ösztöndíjprogram, hálapénz |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




