TARTALOM

 VISSZA

 


Kiírták a rezidensek kibővített ösztöndíjprogramját




 


Megjelent az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) honlapján kedden a rezidensek kibővített ösztöndíjprogramjának pályázati kiírása, amely szerint több feltétel módosult, de a szakorvosképzés idejére ígért havi nettó százezer forintos támogatás változatlan - tájékoztatta az egészségügyi államtitkárság az MTI-t.

Az EEKH honlapján található kiírás szerint a kibővült Markusovszky-ösztöndíjprogramra a pályázatok benyújtásának végső határideje december elseje. A beérkezett pályázatokat az EEKH, az egészségügyi államtitkárság, továbbá a Magyar Rezidens Szövetség egy-egy képviselőjéből álló bizottság folyamatosan bírálja el. Minden, a hónap elsejéig beérkezett pályázatról a hónap közepéig döntenek. A nyertes pályázók névsorát az EEKH honlapján teszik majd közzé.

A pályázat nyerteseinek a százezer forintos támogatást első alkalommal legkésőbb január végéig utalják át - olvasható a kiírásban.

Az egészségügyi államtitkárság közleményében kiemelte, hogy a szakorvosjelölteknek meghirdetett, kibővült Markusovszky Lajos-ösztöndíj új feltételeit a Magyar Rezidens Szövetséggel egyeztetve dolgozták ki, „így az átdolgozott ösztöndíjprogram a rezidensek támogatását élvezi”.

Mint írták, a több mint 480 millió forintos keretösszegből fedezett program pályázati feltételeit több pontban is módosították. A pályázók az új programban választhatnak, hogy az ösztöndíj folyósítása után a folyósítás időtartamának megfelelő ideig teljes munkaidőben vagy a folyósítás időtartamának kétszeres idejéig félállásban dolgoznak közfinanszírozott hazai egészségügyi szolgáltatónál. Emellett a pályázó a szakvizsga letétele után az egészségügyi tevékenységet az eddigi fél év helyett maximum két évre szakíthatja meg. Az ösztöndíjprogram az idén végzett orvosok mellett nyitott mindazok előtt is, akiknek legalább egy évük hátravan az elsőként megszerzendő szakképzésük idejéből.

A közlemény szerint a kibővített pályázatnak is feltétele, hogy a programban részt vevő szakorvosjelölt nem fogadhat el hálapénzt. Az is megmaradt, hogy ha a szakorvosjelölt a szerződésben vállaltakat nem teljesíti, köteles a felszólítástól számított 90 napon belül az addig folyósított ösztöndíj jegybanki alapkamattal terhelt teljes összegét egy összegben visszafizetni az EEKH-nak.

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a múlt héten Balatonfüreden egy egészségügyi konferencián jelentette be, hogy módosították a rezidensek ösztöndíjprogramjának korábbi feltételeit.

Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke úgy reagált: a szakorvosképzési ösztöndíjprogram feltételeinek módosításával már betelhet a meghirdetett helyek többsége.

Korábban - ugyanezen konferencián - Rácz Jenő, a Veszprém megyei kórház főigazgatója közölte: további öt évig folyósítják a havi százezer forintot azon rezidenseknek, akik az ösztöndíjprogramra jelentkeztek, és képzésük befejezése után legalább öt évig ebben a kórházban dolgoznak.

A hatszáz szakorvosi és a húsz szakgyógyszerészi ösztöndíjra az augusztus 22-i határidőig összesen 141-en jelentkeztek.

2011. 09. 14.

Forrás: MTI

Kapcsolódó anyagok: Módosították a rezidensek ösztöndíjprogramjának feltételeit




Tovább fizet a kórház a rezidenseknek




Külföld helyett a szülőföld rögösebb útját válasszák





Határátlépők




A rezidensek ösztöndíjprogramjának nem volt érdemi hatása a migrációra









Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Kiírták a rezidensek kibővített ösztöndíjprogramját