|
TARTALOM
Kimerültség lehet a korai nyugdíjazás oka A nyugdíjba vonulás nem befolyásolja a főbb krónikus betegségek kialakulásának kockázatát, de jelentősen csökken a mentális és fizikai kimerültség, valamint a depresszív tünetek – olvasható a BMJ-ben. A dr. Hugo Westerlund a Stockholmi Egyetem munkatársa vezette kutatás 15 évig követte a résztvevőket a nyugdíjazás előtt és utáni 7 évben. A résztvevők egy nagy francia tanulmány vizsgálati alanyai voltak, 11 246 férfi és 2 858 nő, akiket évente interjúvoltak meg 1989 és 2007 között. A legtöbb résztvevő (89 százalék) házasságban élt, közepes vagy magas beosztásban dolgozott. A törvényeknek megfelelően vonultak nyugállományba, 72 százalékuk 53 és 57 éves kora között. 64 évesen már egyikük sem dolgozott. A nyugdíjba vonulás előtti évben minden negyedik ember depressziós tünetektől szenvedett, 7 százalékuknál jelentkezett egy vagy több betegség, mint légzőszervi-, cukor- vagy szívbetegség, agyvérzés. Az egyedülállók és az alacsonyabb beosztásúak között több volt a fizikailag (de nem mentálisan) kimerültek aránya. Következtetéseik szerint a „kimerültség lehet az egyik oka a munkapiacról történő korai kilépésnek, illetve a csökkent munkaképességnek. A munkarend átszervezésével, az egészségügyi beavatkozásokkal elérhető lenne, hogy több idősebb ember dolgozhasson egészségesen – szerepel a kutatás összefoglalásaként született tanulmányban. Alex Burdorf holland professzor szerint további kutatás szükséges, hogy megerősítsék az eredményeket, mivel azok ellentmondanak a korábbiaknak. „Túl korai még nyilatkozni az adott életkorokban történő nyugdíjazás pozitív és negatív hatásairól.” A szerzők egyetértenek abban, hogy mindenképpen javítani kell a munkakörülményeket, hogy az idősebbek megőrizhessék az egészségüket. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Vírus játszhat szerepet a krónikusfáradtság-szindrómában |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




