TARTALOM

 VISSZA

 


Kínában még mindig sokan szenvednek leprában


MTI

 


Kínában a felére csökkentenék a leprás megbetegedések számát a következő tíz évben - tudósított a Hszinhua hírügynökség az egészségügyi minisztérium közlése alapján hétfőn.

2020-ra a tervek szerint 100 ezer ember közül egy betegedhetne meg leprában - olvasható az egészségügyi tárca által kiadott 10 éves programban.
Ebből kiderül az is, hogy az 1,3 milliárd lakosú országban minden tartományt, illetve tartományi jogú területet és várost a leprabetegséggel kapcsolatos veszélyeztetettségének szintjére utaló kategóriába soroltak.

A Kínai Népköztársaság megalakulása, vagyis 1949 óta összesen félmillió leprás megbetegedést vettek nyilvántartásba, s bár jelentősnek tartják az eddigi eredményeket, a szakemberek megállapítják: még mindig bőven van tennivaló a négyezer éves kór terjedésének megállítása terén.

MTI

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Kínában még mindig sokan szenvednek leprában