Feleslegesen fűtött műtőkről, tartalékokat felszabadító struktúraátalakításról, népegészségügyi „bikicsunájokról” beszélt a politikus, gyalázatos bérekről, szorongató orvos- és szakápoló hiányról, kiégésről, agresszív betegekről és csalódottságról az ágazatban dolgozók. Január 20-án, Székesfehérváron kezdte, s március 1-én, Budapesten fejezte be országjáró körútját Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár.
„Önök közül jöttem” – nyitotta meg a fővárosi fórumot az államtitkár a Semmelweis Egyetem dísztermében, ahol maradtak árva széksorok kedden, koraeste. Felütése kísértetiesen hasonlított az öt héttel korábbi, székesfehérvári est indítására, mint ahogyan a további két órában is már ismerős mondatokat hallhatott az, aki mindkét helyszínre elment.
Szócska Miklós
„Nem próbálok semmit eltakarni, szépíteni és hazudni, őszintén beszélek” – szögezte le elsőként az államtitkár, majd biztosította közönségét: ő általában nem politikusként nyilatkozik. Rövid bevezetőjében elmondta, a gazdasági válság következtében a közfinanszírozott egészségügy egyetlen európai országban sincs jó helyzetben, az ágazati szereplők így csak közösen határozhatják meg a kivezető utat. Előtte, mint a területért felelős szakember előtt két lehetőség állt. Vagy engedi elszabadulni indulatokat és feszültségeket, ezáltal jobb költségvetési pozíciókat kikényszerítve a kormánytól, vagy konszenzust teremt az ágazat szereplőivel. Az utóbbit választotta. Igaz, az este folyamán inkább úgy tűnt, elbeszél egymás mellett az elméleti szakember és a mindennapok egészségügyében dolgozók.
Míg az államtitkár a szakmától várja a segítséget, a közös kiútkeresést, addig a hallgatóság soraiból pont fordítva: a politikai irányítástól várják az iránymutatást, az utasítást, hogy merre menjenek, mit csináljanak. Úgy tűnik, az államtitkárság „üzenetei” valóban „nem mennek át”, ahogyan ezen Szócska Miklós már korábban is kesergett. Újból elmondta ezért, hogy erőforrás koncentrációra van szükség, így például egy-egy megyében nincs annyi transzplantáció, hogy mindenütt fenntartsanak ilyen központot, ezért minden ide szánt erőforrást a nagytérségi és az egyetemi központokba kell integrálni. A kihasználatlan műtők felesleges fűtésén is spórolhatnának.
Struktúraátalakítás ide, kihasználatlan műtők bezárása oda, a fórumon megjelenő orvos kamarai elnök, Éger István egyetlen kiutat lát a jelenlegi helyzetből: meg kell fizetni az orvosokat. Míg Szócska azt elismerte, hogy „e nélkül nem fog menni”, a tervezett átalakításoktól remél annyi megtakarítást, amiből emelni lehet a béreket. Vele szemben Éger nem hisz a tartalékokban, s ha sikerülne is megyénként 500 millió forintot megspórolni az átszervezésekkel, „ez nem fogja itthon tartani az orvosokat”.
Bár repkedtek a milliárdok, az uniós forrásokból remélt 290 milliárdtól – amelyet uniós forrásokból biztosítanak – az alapellátásba idén bekerülő ötmilliárdig, a konzultációra érkező orvosok és szakdolgozók ezt a fizetésükön nem érzik. Az egyik felszólaló szerint a hatezer eurós, uniós bért már nem is kérik az orvosok, de amit most kapnak, az a társadalmi megbecsültségük, nyilvános megaláztatásuk bizonyítéka. A szakdolgozók sem elégedettebbek, egy intenzív szakápoló elmondta, több évtizede a pályán lévő kollégái jó, ha százezer forintot visznek haza, s talán itt keresendő annak oka is, hogy a fiatalok nem választják ezt a hivatást, harminc év alatti szakdolgozó már nincs is. Erre válaszul a szakképzési rendszer átalakításáról beszélt az államtitkár, aki szerint a legitim képzéseket kell megerősíteni, mert most teljes a káosz a rendszerben. Hozzátette: „annyi lövésünk azért volt, hogy az idióta liszensz rendeletet kivettük a rendszerből”.
„Szurkáljuk a ködöt, próbálkozunk” – ismerte el az államtitkár az emberi erőforráskrízis megoldására tett lépések kritikájára válaszolva, amikor a hiányszakmákba rezidensnek jelentkező orvostanhallgatók bérkiegészítéséről beszéltek a hallgatók. Ezt ugyanis a legtöbb kórház nem fogadja el, le sem hívja a rendelkezésre álló forrásokat. A hallgatóság soraiból válaszokat is érkeztek: óriási feszültségeket okoz az intézményben, hogy a gyakornok többet keres, mint az adjunktus – igaz, előbbi nem jut paraszolvenciához. Papp Magor, a Magyar Rezidensszövetség elnöke viszont azt is elmondta, volt olyan egyetem, amely kollektíve megtagadta a 150%-os bérkiegészítés kifizetését. Abban egyetértés volt, hogy a ködszurkáláson kívül is tenni kellene valamit, mert Európa a munkavállalási moratórium lejártával egymillió egészségügyi dolgozót vár.
A tulajdonosi szerkezet átalakítása, a kórházak államosítása a hallgatók többségében nem ébresztett túl nagy érdeklődést, de elhangzott: a jövőben várhatóan átalakul az önkormányzatok feladatrendszere, ám az államtitkár azt nem tudta, hogyan, s vajon az ellátási kötelezettség a helyhatóságoknál marad-e. De mint mondta, ebbe nincs is beleszólása. Azt viszont, mint oly sokszor, most is hangsúlyozta: a jól megszervezett ellátásért az állam felelős.
Levegővételnyi megkönnyebbülést jelentett, amikor az egyik hallgató a rossz népegészségügyi mutatókat említette, így az országjárás tanulságairól szólva az államtitkár elmondta, végre népegészségügyi keresztmetszetet kapott a valós helyzetről. A rendelkezésükre álló adatbázisok ugyanis használhatatlanok, a TAJ szám alapján nem lehet lekövetni, ki mikor, milyen szervezett szűrésen vett részt, vagy részt vett-e egyáltalán, márpedig a mozgósításhoz ismerniük kell az adatokat. Ezért ezt a rendszert alapjaiból kell újraindítani. A szűrőprogramok áttekintését Szócska Húsvét utánra ígérte, s alternatív forrásteremtési lehetőségeket remél a hamburgeradótól, s felelősebb lakossági hozzáállást a – korábban is sokat emlegetett – népegészségügyi „bikicsunájoktól”, amelyekkel könnyen emészthető üzeneteket akarnak eljuttatni az állampolgárokhoz.
„Betelt a pohár” – hozta kollégái üzenetét egy háziorvos, aki elmondta: húsz éve hallgatják a kormányoktól, hogy majd több lesz a fizetés, ha fellendül a gazdaság. De nem is a béremelés elmaradása miatt csalódottak, sokkal inkább azért, mert nagy reményeket fűztek az új kormány munkájához. Azt hitték, van hat-nyolc kidolgozott program a fiókban, s most, kilenc hónappal a megalakulás után még mindig csak a részletekről beszélgetnek.
A Semmelweis Terv csupán egy vitairat, amit nemrég hoztak nyilvánosságra, s az ehhez érkező kétezer hozzászólás feldolgozása még csak most folyik. Ezért az államtitkár türelmet és megértést kért, s a szakma segítségét abban, hogy szervezett formában, együtt indulhassanak el a megoldás felé. „Már látom, hol vannak törésvonalak a rendszerben, vettem az üzeneteiket, s dolgozunk rajta.” – biztosította Szócska Miklós a hallgatóságot, mielőtt elköszönt roadshowja utolsó konzultációján.
eLitMed.hu, Tarcza Orsolya
2011-03-02
Tovább
