|
TARTALOM
Kólibaktérium okozta hasmenésjárvány Franciaországban A németországi járványéhoz hasonló súlyos hasmenéses tünetekkel nyolc felnőtt betegedett meg a dél-franciaországi Bordeaux környékén. Közülük öt személyt ápoltak pénteken kórházban, s egynél már bebizonyosodott, hogy a kólibaktérium egyik válfaja, az EHEC bélbacilus okozta a betegséget - közölte a bordeaux-i kórház. A francia egészségügyi hatóságok azt már megállapították, hogy a megbetegedéseknek nincsen köze a múlt héten Lille-ben történt kollektív ételmérgezéshez, amikor nyolc gyermek a Lidl diszkontáruházban forgalmazott fagyasztott húspogácsától fertőződött meg a különleges kóli bélbaktériummal. A mostani fertőzés pontos okát és a baktérium eredetét még vizsgálják. Három, súlyos állapotba került 41 és 65 év közötti nőt akut veseelégtelenséggel a bordeaux-i egyetemi kórház intenzív osztályán kezelnek, mindhárman dialízisre szorulnak. Két másik beteget, egy 35 éves férfit és egy 47 éves nőt a helyi katonai kórház belgyógyászatán ápolnak antibiotikumokkal, állapotuk folyamatosan javul. Két másik személyt, akik csütörtökön kerültek kórházba, péntek délelőtt már hazaengedtek az orvosok. Az összes beteg Bordeaux vonzáskörzetében él, ketten Begles, a többiek pedig Talence településen, de a súlyos hasmenéses megbetegedésen kívül nincs köztük semmilyen kapcsolat, nem ismerik egymást. Az öt kevésbé súlyos állapotban lévő beteget ellátó orvos, Patrick Gergoy a France 2 közszolgálati televízió híradójának elmondta: egyelőre még keresik a közös kapcsolatot a betegek között, s azt feltételezik, hogy a fertőzésnek élelmezéssel kapcsolatos eredete lehet. Ugyanakkor azt is vizsgálják, hogy a betegek esetleg fürödtek-e az elmúlt napokban a tengerben vagy pedig jártak-e ugyanazon a helyen. Az ivóvíz-ellátórendszert a járványügyi hatóságok már ellenőrizték, s a vizsgálatok során ott nem találták nyomát kóli baktériumnak. 2011. 06. 24. Forrás: MTI Kapcsolódó anyagok: Kólibaktérium terjeszti a járványt Németországban |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




