|
TARTALOM
Kórházcsőd zöld zászlóval Nem született egyezség az intézményfinanszírozásról, ezért csütörtöktől zöld zászlók lobognak a kórházakon. A szakminiszter szerint megvizsgálják, mennyire indokolt a kórházak által követelt 25,5 milliárd forint. Eredménytelen volt az egészségügyi tárca és a kórházi szakmai vezetők keddi tárgyalása; a kórházak nem kapják meg az általuk kért 25,5 milliárd forintot. Ezért csütörtöktől zöld zászlók lobognak a kórházakon. A szakminiszter szerint megvizsgálják, mennyire indokolt a kórházak által követelt 25,5 milliárd forint. Nem közeledtek az álláspontok az Egészségügyi Minisztérium és a kórházi szakmai szervezetek képviselőinek keddi tárgyalásán a kórházaknak juttatandó pluszforrásokról. A kórházak nem kapják meg az általuk kért 25,5 milliárd forintot, s a kormányzat egyelőre nem vezeti be a bázisfinanszírozást. A konzultációk a jövő héten folytatódnak. A több mint két és fél órás tárgyalás után Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) elnöke újságíróknak azt mondta: mivel nem született megállapodás, megvalósítják a korábban beharangozott figyelemfelkeltő akcióikat, ezek első lépéseként csütörtöktől zöld zászlók lobognak a kórházakon. "A kórházak ragaszkodtak a 25,5 milliárd forinthoz, mi ezt képviseltük a kórházszövetség részéről, és semmiféle más kompromisszum nem született. Egy pozitívum: a későbbiekben tárgyalnak még". Döntés született arról is, hogy október 1-jével a kormány nem vezeti be a bázisfinanszírozást, így marad az idén áprilistól érvényes úgynevezett lebegőpontos teljesítményfinanszírozás. A Magyar Kórházszövetség és társszervezetei szerint nincs elég pénz az idén az egészségügyi intézmények működtetésére, s a szaktárca által megküldött finanszírozási rendelettervezet az ágazati érdekképviseletek számára elfogadhatatlan. A szervezetek vezetői múlt héten állásfoglalást tettek közzé, amelyben jogszerűtlennek és végrehajthatatlannak nevezték az említett tervezetet, amely megváltoztatná a finanszírozási rendet - bevezetné az úgynevezett bázisfinanszírozást -, továbbá csökkentené a fekvő- és a járóbetegeket fogadó intézmények forrásait. A keddi tárgyalás után a szakmai szövetségek fenntartották korábbi állításukat, miszerint nem a finanszírozási rend megváltoztatására van szükség, hanem elegendő forrásra, hogy ki tudják fizetni a béreket, a közüzemi és a beszállítói számlákat. Arra figyelmeztettek, hogy a források a csökkentéssel már a bérek kifizetésére sem elegendőek, és emiatt tízezer egészségügyi dolgozó veszítheti el az állását. Az egészségügyi érdekképviseletek figyelemfelhívó és tiltakozó akciósorozattal is készültek arra az esetre, ha kéréseiket a kormányzat nem teljesíti. Eszerint előbb zöld zászlókkal, szalagokkal demonstrálnának, tájékoztató transzparenseket állítanának fel az intézményekben, később nem írnák alá az új finanszírozási szerződést. Ha ekkor se érnek el eredményt, éhségsztrájkba kezdenek, majd végső esetben korlátoznák egészségügyi szolgáltatásaikat. Csiba Gábor, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért elnöke, a Borsod Megyei Kórház főigazgatója elmondta, a minisztérium továbbra is a 4,5 milliárd forintot ajánlotta. Hozzátette: a többi kórházvezetőtől semmilyen felhatalmazásuk nincs arra, hogy engedjenek a több mint 25 milliárd forintból, és ezt több mint száz kórház gondolja így. Javaslatuk is volt arra, honnan lehet a kért pluszforrás legalább egy részét biztosítani. Példaként említette a múlt héten aláírt magyar-vietnami egyezményt, amely 16 milliárdos onkológiai kórház építéséről szól, "magyar forrásból, magyar pénzből Vietnamban". Úgy vélte, az egyezmény végrehajtását egy évvel el lehetne halasztani és ezt a pénzt a magyar egészségügyre lehetne fordítani. Utolsó időpont nincs - utalt a tárgyalás folytatására Csiba Gábor, hozzátéve, a meghirdetett demonstrációs akciókat elkezdik, miközben folyamatosan egyeztetnek a tárcával. Úgy vélik, a szövetségeknek nem feladatuk javaslatot tenni a struktúrára, a kötelezően elvégzendő teljesítmény nagyságára, és szintén nem tettek javaslatot a kötelezően ellátandó betegségcsoportok körére sem. Múlt pénteken ugyanis a miniszter arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a szervezetek keddig javaslatot tesznek az általuk fenntarthatónak vélt struktúrára és az általuk finanszírozhatónak gondolt teljesítményekre. A kórházvezetők leszögezték: munkacsoportot hoznak létre, amelynek az lesz a feladata, hogy meghatározza azokat a betegségcsoportokat, amelyeket akkor is el kell látni, ha a tárgyalások zátonyra futnak és a betegellátás korlátozására kényszerülnek. Prioritást fog élvezni a sürgősségi, a traumatológiai, a gyermek- és az onkológiai ellátás. A kórházvezetők nyilatkozata után Székely Tamás tárcavezető az újságíróknak elmondta: októbertől ugyan nem lesz bázisfinanszírozás, de ha sikerül a kórházakkal egyezségre jutni a bázis alapjáról, nem kizárt, hogy azt az év vége előtt még bevezetik. Hozzátette, megvizsgálják, mennyire indokolt a kórházak által követelt 25,5 milliárd forint. Székely Tamás közölte: nem ért egyet a betegellátás korlátozásával. A keddi tárgyalási napra neki is "meghatározott mandátuma" volt. Arról, hogy eltérjen a kilátásba helyezett 4,5 milliárd forinttól, konzultálnia kell a pénzügyminiszterrel, de - mint hozzátette - folyamatosak közöttük az egyeztetések. Arra a kérdésre, lát-e esélyt arra, hogy a kórházak több pénzt kapjanak, Székely Tamás úgy válaszolt: a megegyezésre lát esélyt. A vietnami beruházásról szólva úgy fogalmazott: az erről elhangzott állításban van egy kis csúsztatás. Mint mondta, nem pénzt adunk Vietnamnak, hanem visszatérítendő hitelt, amit később kamattal együtt vissza kell fizetnie az országnak. Forrás: Népszabadság |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




