TARTALOM

 VISSZA

 


Következetlenek a D-vitamin bevitellel kapcsolatos kutatások


Következetlenek a D-vitamin bevitellel kapcsolatos kutatások


 


Az alacsony D-vitamin szint és a súlyos betegségek megnövekedett kockázata közötti esetleges összefüggéseket vizsgáló - körülbelül ezer tanulmány áttekintését követően a - testület arra a következtetésre jutott, hogy az eredmények következetlenek, amit időnként a rossz kutatási módszerek magyaráztak.

A szakértők 1997 óta először új irányelveket is megjelentettek az észak-amerikai lakosságnak, amelyben leírják, hogy a kalcium javasolt napi bevitele 700-1300 mg, a D-vitamin napi mennyisége pedig 600-800 nemzetközi egység.

Glenville Jones, a 14 tagú testület kanadai tagja szerint az emberek többségének nincs D-vitamin hiánya. „Úgy véljük, a közvélemény érdeklődése túlzó a D-vitamin hiánnyal kapcsolatban. Az embereknek tudniuk kell, hogy a D-vitamin hiány jelenleg elég ritka az észak-amerikai népességben.” A szakértő szerint télen kiegyensúlyozott étrenddel, ezen kívül esetleg valamilyen vitaminkészítménnyel az észak-amerikaiak többsége gond nélkül tartani tudja a javasolt beviteli mennyiséget.

A testület ezúttal konkrétabb napi adagokat jelölt meg, mint az 1997-es kiadvány, amely csupán megfelelő bevitel (AI – adequate intake) adatokat közölt. A korábbi javasolt mennyiség a kalcium esetében napi 210-270 mg volt csecsemők esetében, 500-1300 mg 1-18 éves gyermekek esetében, 1000 mg a 19-50 éves felnőtteknek, és 1200 mg az 50 éven felülieknek.

A D-vitamin bevitellel kapcsolatos régi ajánlás 200 nemzetközi egységet írt elő az 50 éven aluliak számára, 400 NE-t az 51-70 éveseknek, és 600 NE-t a 71 éven felülieknek. Jones nem kívánta összehasonlítani a régi és az új irányelveket, mert szerinte ez olyan, mintha az almát és a körtét hasonlítanánk össze.

Az embereknek a véralvadáshoz, az izmok és idegek megfelelő működéséhez van szükségük kalciumra, a D-vitamin pedig a kalcium felszívódásához szükséges. A nem megfelelő kalciumszint a kutatások szerint csonttöréshez és csontritkuláshoz vezethet. A szakértők hozzátették, hogy bizonyos populációknak másoknál több D-vitaminra van szükségük; ide tartoznak az anyatejjel táplált csecsemők, a sötét bőrű emberek, valamint az északi országokban élők, ahol korlátozott a napfény behatása.

A testület nem zárta ki a D-vitamin összes előnyös hatását, illetve a jótékony hatást mutató valamennyi kutatást. „A D-vitamin felmerül a szívbetegséggel, a rákkal, az autoimmun betegségekkel kapcsolatban, és vannak olyan állítások, amelyeket nem támasztják alá elégséges kutatások” – nyilatkozta Jones. „A fő gond az, hogy vegyesek a beszámolók, és az eredmények nem egybehangzók.” „Némelyik kutatás nem megfelelően kontrollált. Nem szeretnénk közegészségügyi ajánlásokat vegyes eredmények alapján kidolgozni, melyek közül néhány azt állítja, hogy előnyös hatással jár a rák ellen, míg mások azt, hogy nem.”
Jones nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a további kutatások esetleg alaposabb bizonyítékkal szolgálnak a rák illetve más betegségek elleni pozitív hatásokról, de egyelőre „az egyetlen következetes információ, amely a kutatásokból kiderült az, hogy jót tesznek a csont egészségének”.

A testület a maximális napi bevitelt is meghatározta a kalcium (2000 mg/nap) és a D-vitamin (4000 NE/nap) esetében, amely felett a vese és a szövetkárosodás kockázata emelkedni kezd.


Forrás: Medipress

Kapcsolódó anyagok: A félreértett D-vitamin

A D-vitamin-hiány jelentősége a gyakorlatban

A problémás D-vitamin Napozás, pótlás, melnoma





Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Következetlenek a D-vitamin bevitellel kapcsolatos kutatások