|
TARTALOM
LMP: helyet a szoptató anyáknak a közintézményekben A magyarországi közintézményeket és nyilvános helyeket alkalmassá kell tenni arra, hogy a szülők elláthassák, az anyák megszoptathassák kisgyermekeiket - hangsúlyozta az LMP választmányi szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján, amelyet a szoptatás világnapjához kapcsolódóan tartott. Szél Bernadett elmondta: figyelemfelkeltő akcióba kezdett, amelynek során egy kórházban, egy önkormányzat épületében, egy postahivatalban és egy bankban próbálta ellátni kilenc hónapos gyermekét, ám ehhez sehol nem biztosítottak számára megfelelő körülményeket. Mindezzel az volt a célja, hogy a törvényhozók is lássák, az ország lemaradásban van ezen a területen. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint legalább hat hónapos korig kizárólag anyatejjel célszerű táplálni a gyermekeket, de kiegészítő táplálékként akár kétéves korig is jótékony hatású a szoptatás. Hozzátette: az anyatejnek nincs egyenrangú helyettesítője, ezért tápszert csak azoknak a gyermekeknek lenne szabad felírni, akiket nem tud szoptatni az édesanyjuk. 2011. 08. 01. Forrás: MTI Kapcsolódó anyagok: Kizárólag anyatejet kapjon a csecsemő hathónapos koráig A szoptatás csökkenti a csecsemőhalálozást Tejfehérje a sepsis ellen kis születési súlyú koraszülötteknél |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




