|
TARTALOM
Legalább egymillió fertőzött lehetett eddig az Egyesült Államokban Az amerikai járványügyi intézet (CDC) szerint a legtöbb eset enyhe lefolyású volt az Egyesült Államokban, ahol eddig 127-en hunytak az új H1N1-es vírus miatt. A CDC az egymilliós becslést felmérésekre, illetve egy ezek alapján készített matematikai modellre alapozza, nem pedig laboratóriumi vizsgálatokra. A CDC igazgatóhelyettese megerősítette, amit egy hónappal ezelőtt is mondott, vagyis azt, hogy a náluk bejelentett esetek csupán a jéghegy csúcsát jelentik. Anne Schuchat szerint sok állam nem közölt adatokat, mivel számos betegnél az influenza viszonylag enyhe tünetekkel jár. Ezek az emberek nem mennek orvoshoz, túlnyomó többségük magától is meggyógyul, nincs szükségük laboratóriumi tesztre. "Az államok által szolgáltatott statisztikákban csak azok szerepelnek, akiknél laboratóriumi vizsgálatot végeznek a diagnózishoz" - közölte Schuchat. A CDC igazgatóhelyettese figyelmeztetett, hogy az új vírus a mostaninál sokkal nagyobb terjedési hatékonysággal jelenhet meg ismét ősszel. Az új influenza kórokozója főleg az 50 év alatti embereket, és elsősorban is azokat fertőzi meg, akiknek más kísérőbetegsége is van, például cukorbaj vagy asztma. Az USA-ban az új influenzában elhunyt emberek áltagéletkora 37 év. Forrás: CDC, AP, Reuters Kulcsszavak H1N1, járvány, influenza |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




