TARTALOM

 VISSZA

 


Légzéskimaradás kezelése operációval


Légzéskimaradás kezelése operációval


 


A gyerekek éjjeli légzéskimaradását a megnagyobbodott orr- vagy torokmandula okozza, és gyakran jár ágybavizeléssel. A probléma azonban az esetek felében megszűnik, miután az orr-illetve a torokmandulát kioperálták.

A kutatásban 417 gyermek és fiatal vett részt, akiknek életkora 5-18 év között volt. Közülük minden második, főleg a lányok számoltak be a mandulaműtétet követően a tünet megszűnéséről. Azok között, akiknél a probléma továbbra is fennállt, sok volt a koraszülött, az elhízott, vagy olyan gyermek, akiknek már előfordult a családjában hasonló eset.

„Az éjjeli légzéskimaradás gyakran okoz ágybavizelést, amely a mandula eltávolításával orvosolható” – mondta el Dr. Yegappan Lakshmanan, a Michigani Gyermekkórház gyermekneurológus szakorvosa. Hozzátette, hogy a jelenségnek három fő oka lehet: vesebaj, hólyagproblémák és alvási nehézségek. Kutatásuk csak ez utóbbira terjedt ki. Mivel azonban az okok gyakran igen összetettek, minden gyermek esetében egyéni terápiát kell alkalmazni.

„A műtétnek valóban lehetnek másodlagos pozitív hatásai is, de én azért nem rohannék azonnal kivetetni ágyba vizelő gyermekem manduláját. Az ilyesmit először a fül-orr-gégésznek kell látnia” - véli a Cohen Gyermekei Kórház gyermekurológusa, Dr. Lane S. Palmer. A Wake Forest Egyetem urológusa, Dr. Anthony Atala szerint pedig a tanulmány szerzői nem vették figyelembe, hogy bármilyen alvászavar vezethet ilyen tünetekhez. „Ha gyermekünkön ezt tapasztaljuk, figyeljük meg az alvási szokásait, és azt, rendszeresen vesz-e levegőt” – tanácsolja.

Dr. Dennis Kitsko, a Pittsburgi Gyermekkórház munkatársa leszögezte: a légzéskimaradással minden esetben ágybavizelés jár, azonban nem csak ez okozhatja a bajt. Dr. Linda Dahl, a Lenox Hill kórház orvosa pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a horkolás abnormális jelenség, és általában a megnagyobbodott mandulák okozzák.
A felfedezést az Amerikai Urológus Társaság éves konferenciáján tették közzé Washingtonban.

Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: A gyermekkori alvászavar elhízáshoz, depresszióhoz vezethet




Fontos végigaludni az éjszakát




Konferencia az alvászavarokról








Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Légzéskimaradás kezelése operációval