TARTALOM

 VISSZA

 


Madárinfluenzában meghalt egy kínai nő




 

A kínai egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy madárinfluenza következtében életét vesztette egy terhes fiatal nő. A tavalyi év eleje óta ez az első bejelentett haláleset.

A 22 esztendős, négy hónapos terhes nő május végén kapta el a betegséget, és múlt csütörtökön halt meg Hubei tartományban – áll a minisztérium közleményében. Halála előtt egy nappal mutatták ki benne a H5N1 madárinfluenzát.

A kínai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ vizsgálata szerint a nő baromfiakkal került érintkezésbe megbetegedése előtt, de az otthona közelében lévő szárnyasokban nem mutatták ki a madárinfluenzát. Nem lehet pontosan tudni, hogyan kapta el a betegséget, mert szárnyasokban tavaly óta nem mutatták ki a fertőzést.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint halálával 26-ra emelkedett azoknak a száma, akik a vírus következtében haltak meg Kínában 2003 óta az összesen 39 emberi fertőzött közül. A madárinfluenza járvány Kínát veszélyezteti a leginkább, mert itt van a világ legnagyobb baromfiállománya, és vidéken sok csirkét tartanak az emberek közelében.

A szakértők attól tartanak, hogy a H5N1 vírus mutáció révén olyan formává alakulhat át, amely már nem csak szárnyasról emberre, hanem emberről emberre is könnyen terjed, ami milliók életét követelő világjárványt robbanthat ki.

2009 első két hónapjában Kínában nyolc emberi fertőzést jelentettek (közülük öt életét is vesztette). Sokan kezdtek aggódni egy esetleges világjárvány miatt, de a kínai hatóságok azóta nem számoltak be újabb esetekről.

Forrás: Medipress

Kapcsolódó anyag:
Kínai egészségügyi minisztérium

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Madárinfluenzában meghalt egy kínai nő