TARTALOM

 VISSZA

 


Madridi kórház SMS-ben küld emlékeztetőt




 

2011 október elején a madridi Tajo kórház hozzákezdett egy SMS emlékeztető rendszer működtetésének, mellyel a soron következő orvos-beteg találkozókra figyelmeztet.

Az rövid szöveges üzenetet használó kommunikációs megoldás egy új mobil alkalmazás kifejlesztése által vált lehetővé, a kórház Felvételi Szolgáltató és Informatikai Osztálya munkájának eredményeként. Ez az új szoftver automatikusan SMS-t küld, amely tájékoztatja a betegeket a dátumról, a körülbelüli időpontról és a pontos helyről, a tervezett találkozó előtt 48 órával.

Az elküldött SMS nem csak a soron következő találkozásra emlékezteti a pácienst, hanem az új időpontok megbeszélésére is. Továbbá a betegek, akik nem tudnak részt venni a következő alkalommal, kapnak egy telefonszámot, amelyet felhívhatnak, s törölhetik a találkozót, ezáltal lehetővé téve a kórháznak a felszabadult időtartamok más betegtalálkozókkal való kitöltését, ami végső soron javítja a kórház szolgáltatásainak hatékonyságát.
A szeptember végén az első SMS-eket a gyermekgyógyászati szolgáltatások igénybe vevőinek küldték el, a többi osztályon fokozatosan kezdték s kezdik el a figyelmeztetési rendszer alkalmazását.

A kórházban 2010-ben 137 866 orvos-beteg találkozás volt, míg 2009-ben 124 819, ami 10,5%-os növekedést jelent. Az összes betegek száma, akik nem mentek el az előre egyeztetett találkozókra 2009-ben 10 245, és 2010-ben 10 383 volt.

A kórház elkötelezte magát amellett, hogy figyelemmel kíséri és a gyógyítás szolgálatába állítja az új technológiákat, amely a legfrissebb információ-áramlási formátumok közvetlen, és interaktív alkalmazását is jelenti.

Szemlézte: elitmed.hu, Kolin Péter
Forrás: https:// http://epractice.eu/


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Madridi kórház SMS-ben küld emlékeztetőt