TARTALOM

 VISSZA

 


Májusban indul az új fekvőbeteg-elosztási rendszer


MTI

 

Nem kell intézménybezárásoktól tartani, de némelyikük átalakulhat a Semmelweis Tervben foglalt szerkezetátalakítási folyamatnak köszönhetően - mondta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön Mohácson a nem fővárosi és megyei fenntartású egészségügyi intézmények vezetőivel folytatott konzultáció után.

Szócska Miklós hangsúlyozta: március végéig tárgyalják újra a jelenlegi állapotban januárban átvételre kerülő intézmények területi ellátási kötelezettségeit. Ennek köszönhetően május 31-ével már új fekvőbeteg-ellátó rendszeri beosztásban indul az ellátás.

"Háromnegyed év alatt kell lebonyolítani az egyeztetéseket, a szerződéskötéseket és az új rendszer indítását" - emelte ki. Az egészségügy mostani átalakítását "túlélési gyakorlatnak nevezte", célozva a jelenlegi gazdasági helyzetre. "Azért is kezdtük itt a konzultációs sorozatot, hogy megmutassuk, számunkra a kisebb települések ellátása is fontos. Mindemellett ami az elmúlt időszakban az egészségüggyel történt, az a mohácsi csatához hasonlítható. De utána is van élet" - fogalmazott Szócska Miklós. Mint mondta, intézmény nem fog megszűnni, de átalakulhat. Nemsokára az is kiderül, hogy hol épülnek kistérségi kórházak, és hol korszerűsítik a helyi intézményeket.

Véleménye szerint a betegek mindebből annyit fognak érzékelni, hogy egyértelműbb lesz számukra, melyik intézménybe kell menniük. Hangsúlyozta, hogy sok embernek biztosan kevesebbet kell majd utaznia. Szócska Miklós az átalakítás költségeinek finanszírozásával kapcsolatban közölte: jelenleg 60-70 milliárd forint uniós fejlesztési forrás érhető el.

Az államtitkár beszámolt a mohácsi konzultáció eredményeiről is. Mint mondta, az intézményvezetők kedvezően fogadták a rendszer átalakításának hírét, hiszen mindenki tudja, hogy jelentős változásokra van szükség. Kiemelte: az első tapasztalatok szerint az intézményvezetők szimpatizálnak azzal, hogy mindezt velük egyeztetve csinálják végig.

MTI

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Májusban indul az új fekvőbeteg-elosztási rendszer