|
TARTALOM
Már egy pohár bor is védhet a nyelőcsőrák ellen! A borivók és bortermelők szempontjából egyaránt biztató hír a Gastroenterology szakfolyóirat márciusi számában jelent meg. Egy Ausztráliából származó angol sebész, Norman Barrett 1957-ben fölfigyelt arra, hogy gyomorpanaszok esetén előfordul a nyelőcső alsó szakaszán a nyálkahártya furcsa elváltozása. Gondos vizsgálattal kiderítette, hogy ahol a nyelőcső belemegy a gyomorba, ott ilyenkor a sejtek megváltoznak: olyanná válnak, mint a beleket borító sejtek. A szakirodalom azóta ezt a jelenséget Barrett nyelőcsőnek hívja és mint kiderült, ez a változás gyakran az első lépése az egyik, igen rosszindulatú daganat kifejlődésének. Ez legtöbbször úgy alakul ki, hogy a nyelőcső kitágul és a gyomorsav átjut erre a területre is. A gyomor-bélbetegségekkel foglalkozó orvosok adatai szerint minden huszadik amerikai felnőtt bajlódik ilyen panasszal, és ezeknek harminc - negyvenszer nagyobb az esélye a nyelőcsőrák kifejlődésére, mint azoknak, akiknél ez az eltérés nem figyelhető meg. Douglas A. Corley és munkatársai 953 Kaliforniában élő hölgyet és urat vizsgáltak meg, akiknek egy részénél megtalálták a Barrett-nyelőcső szövettani elváltozását, míg a többieknél csak a nyelőcső alsó részének kitágulását észlelték, az erre jellemző panaszokkal, végül voltak azok a szerencsések, akiknél semmiféle ilyen betegség nem volt kimutatható. A vizsgált személyek életmódi adatainak fölvétele során kiderült, hogy azoknak a nyelőcsövében, akik naponta általában megittak egy- vagy két pohárnyi bort, 56 százalékkal ritkábban alakult ki a rosszindulatú daganathoz vezető szövettani eltérés, mint azokéban, akik vagy nem ittak alkoholt egyáltalán, vagy sört, esetleg pálinkát fogyasztottak szívesebben. A bor adagjának növelése a daganat elleni védőhatást nem fokozta és nem volt különbség a vörös-, vagy a fehér bort kedvelők között. A kutatók megfigyeléseik fontosságát abban látják, hogy az Egyesült Államok területén ez a fajta rosszindulatú daganat az utolsó három évtizedben ötszörte gyakoribb lett. A mérsékelt borfogyasztás ezt a helyzetet talán javíthatná. |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




