TARTALOM

 VISSZA

 


Marosvásárhely urológus polgármestere


MTI

 


Vass Levente urológust javasolja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Marosvásárhelyen polgármesterjelöltnek - jelentették be pénteken a szövetség helyi vezetői az erdélyi városban.

Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének bővített választmánya úgy döntött csütörtökön este, hogy Vass Levente és Csegzi Sándor, a város jelenlegi alpolgármestere közül az előbbit jelölteti a város elöljárói posztjára a jövő évi helyhatósági választásokon. Vass Levente jelenleg a romániai egészségügyi miniszter tanácsadója.

Kelemen Attila, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke pénteken egy marosvásárhelyi sajtótájékoztatón elmondta: a szövetség azt akarta, hogy lendületes és dinamikus jelöltet nevezzenek meg, és ezeknek az elvárásoknak leginkább a fiatal orvos felelt meg.

Vass Levente a Transindex hírportál szerint kifejtette: továbbra is reméli, hogy az RMDSZ és a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) mellett a harmadik magyar szervezet, a Magyar Polgári Párt (MPP) támogatását is élvezni fogja. Rámutatott: csak akkor indul a választáson, ha mindhárom romániai magyar politikai szervezet közös jelöltjeként vehet részt a megméretésen. Eddig ugyanis csak az EMNT fejezte ki azt a szándékát, hogy támogatja a fiatal orvost.

Az MPP még nem döntött, hiszen - írta a Krónika című napilap - a Szász Jenő vezette politikai alakulat a három évvel ezelőtt az RMDSZ-ből kizárt Benedek Imrével folytat tárgyalásokat. Ő szintén marosvásárhelyi orvos. Kelemen Ferenc, az MPP vásárhelyi elnöke szerint Benedek lehet a legmegfelelőbb jelölt a polgármesteri tisztségre.

A közel fele-fele arányban románok és magyarok lakta erdélyi város polgármesteri tisztségét 2000-ben vesztette el az RMDSZ, amikor Dorin Florea jelenlegi városvezető győzött a választásokon. A magyar szervezet azóta próbálja visszahódítani az elöljárói tisztséget.

MTI

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Marosvásárhely urológus polgármestere