|
TARTALOM
Medikusok adománya leukémiás gyerekeknek A Leukémiás Gyermekekért Alapítványnak adományozta a Medikus Héten gyűjtött hétszázhuszonötezer forintot a Hallgatói Központ. Az összeget jelképező csekket a szervező Hallgatói Központ képviseletében Arday Anna, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Általános Orvostudományi Kar Hallgatói Önkormányzat elnöke adta át Prof. Dr. Kiss Csongor egyetemi tanárnak, a tanszéket közvetlenül támogató a „Leukémiás Gyermekekért Alapítvány” kuratórium elnökének a Vojtina Bábszínházban 2011. április 17-én. A DEOEC hallgatóinak hagyományos tavaszi rendezvénye a Medikus Hét, melyen egy héten át színes programokat szerveznek a hallgatóknak. Az idén a négyévente szervezett Medikus Kupa és a nyolcévente Debrecenbe rendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia résztvevői is látogatták a medikus hetet. Többek között fellépett Aranyosi Péter stand up-os, a Mystery Gang, a Paddy and the Rats, valamint a Republic zenekar is. A programokat egészségügyi szűrés és sportfoglalkozások, valamint a hagyományos disznótor és az International Food Day (Nemzetközi Főző Nap) is színesítette. Az idei újítások közé tartozott a programra szóló belépőjegyek árusítása is: minden nap jelképes 100 Ft-os részvételi díj mellett léphettek be az érdeklődők a rendezvény területére. A több ezer résztvevő az esemény ideje alatt összesen 725.000 forintnyi támogatást halmozott fel. Támogatást, hiszen e bevétel teljes egészét a szervező Hallgatói Központ a DEOEC Gyermekgyógyászati Intézet Gyermekhematológiai-Onkológiai Tanszéket közvetlenül segítő Leukémiás Gyermekekért Alapítvány számára ajánlotta fel. Forrás: Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




