TARTALOM

 VISSZA

 


Meghatározták az NDM-1 szuperbaktérium enzimjének szerkezetét




 


Több kutatócsoportnak is sikerült meghatároznia annak a fehérjének a szerkezetét, amely megakadályozza, hogy az antibiotikumok hatékonyak legyenek az NDM-1 „szuperbaktériummal” szemben - közölte kedden a BBC hírportálja (http://www.bbc.co.uk).

Az NDM-1 jelű (Újdelhi-metalo-bétalaktamáz-1) gén az általa kódolt enzim révén képessé tesz egyes mikroorganizmusokat arra, hogy ellenálljanak szinte valamennyi jelenleg használatos antibiotikumnak. Kínai, kanadai és brit kutatócsoportok a genetikai kód ismeretében előállították az NDM-1 enzimet, kristályosították, majd röntgensugarakkal meghatározták pontos szerkezetét.

A gént először Timothy Walsh, a Cardiffi Egyetem munkatársa azonosította kutatócsoportjával egy 2008-ban Indiában kórházba került svéd állampolgártól származó mintában. Erről szóló tanulmányuk 2010 augusztusában jelent meg a tekintélyes brit orvosi lapban, a The Lancetben. A későbbiekben az NDM-1 gén előfordulását a világ számos országában jelezték. Az új típusú rezisztenciagén az úgynevezett Enterobacteriaceae (bélbaktérium) törzseknél jelent meg, és szinte minden antibiotikummal, még a legerősebbnek tartott carbapenemekkel szemben is ellenállóvá teszi a baktériumokat.

Az NDM-1 az enzimek azon csoportjába tartozik, amelyek lebontják az antibiotikumokat. A csoportba sorolt enzimek többsége nem képes megtámadni a carbapenemeket, mert aktív részük, az „állkapcsuk” ehhez túl szűk. Az NDM-1 aktív helye azonban kissé nagyobb, így képes megsemmisíteni a carbapenemeket is - magyarázta Simon Phillips, a brit orvosi kutatási tanács harwelli központjának munkatársa.

„Tekintve, hogy az NDM-1 szekvenciája nagyon eltér a hasonló rezisztencia mechanizmusoktól, a kristályszerkezet valóban nagyon fontos” - vélekedett Timothy Walsh. Az enzim szerkezetének ismeretében olyan új antibiotikumokat fejleszthetnek ki a jövőben, amelyeket az nem képes lebontani, így hatékonyak lehetnek az NDM-1 gént tartalmazó baktériumokkal szemben.

2011. 09. 08.

Forrás: MTI

Kapcsolódó anyagok: Az új szuperbaktérium ellenőrzésére szólít fel a WHO




Új gyógyszerrezisztens szuperbaktériumok Dél-Ázsiából






Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Meghatározták az NDM-1 szuperbaktérium enzimjének szerkezetét