|
TARTALOM
Méhét adja az anya a lányának Jövőre végrehajthatják az első, anya és leánya közötti méhátültetést Svédországban – közölte a héten a műtét elvégzésére készülő göteborgi nemzetközi orvos csoport. „Kutatásainkban eljutottunk arra pontra, amelynél elkezdjünk az első humán átültetés tervezését. Hat receptor-donor párt tanulmányozunk, a többségük anya és leánya” – mondta el a csoport vezetője, a svéd Mats Bränström, aki szerint a beavatkozást várhatóan 2012 első félévében hajtják végre. Ha anyára és lányára esik a választás, ez lesz a világon az első ilyen jellegű átültetés - mondta Bränström, aki emlékeztetett, hogy a világon elsőként 2002-ben Szaúd-Arábiában hajtottak végre méhátültetést, ott azonban a donor nem volt a páciens rokona. Tizennégy hónappal később azonban vérrögök képződése miatt a sebészek kénytelenek voltak eltávolítani a beültetett szervet. Az anya méhének átültetéséből „csak előnyök származhatnak, mivel az egymásra jobban hasonlító szövetek miatt kisebb a kilökődés veszélye” – hangsúlyozta a svéd orvos. Bränström doktor csapata tíz éve folytat kutatásokat a méhátültetéssel kapcsolatban a göteborgi Sahlgrenska kórházban, állatokon már végrehajtottak ilyen beavatkozást. A műtétre váró egyik potenciális anya-leány páros svéd bulvárlapoknak elmondta: örül, hogy részt vehet a kísérletben. „Olyan esélyt kaptam, amelyről nem is hittem, hogy lehetséges” – mondta el más néven bemutatkozva az Expressen című lapnak a 25 éves, méh nélkül született fiatal nő, aki nagyon szomorú, hogy nem lehet saját gyereke. A fiatal nő 56 éves anyja méhét kapná meg, aki természetesnek találja, hogy a lányának ajándékoz egy olyan szervet, amelynek már semmi haszna. A receptorjelöltnek semmi gondja azzal, hogy azt a méhet kapná, amelyből ő is a világra jött. „Ez ugyanolyan szerv, mint egy másik, nincsen semmi jelentősége (…) nem találom furcsának” – mondta el az Expressennek a fiatal biológiatanár. 2011. 06. 20. Forrás: MTI Kapcsolódó anyagok: Méhátültetéssel kísérleteznek Tizenöt petesejttel a legnagyobb az esély Mesterséges megtermékenyítés - rendellenes fejlődés |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





