|
TARTALOM
Miért veszélyesek az elmebetegek? Vagy inkább fordítva? Az Amerikai Egyesült Államokban végzett közvélemény-kutatásban a válaszadók 75%-a szerint a pszichiátriai betegségek veszélyesek. Ezt megerősítik az elmebetegek által elkövetett bűncselekményekről szóló (rém)híradások. Egy lakosságszintű felmérés keretében 35 ezer személlyel készítettek két interjút, 2–4 éves időközzel. Az amerikai kutatók az első beszélgetés alkalmával a pszichiátriai betegség fennállására, a második interjún pedig az időközben elkövetett erőszakos cselekményekre kérdeztek rá, és az ezek közötti összefüggést vizsgálták. A megkérdezettek 42%-a számolt be valamilyen pszichiátriai betegségről. Ezek közül csak a szkizofréniát, a bipoláris zavart és a major depressziót tanulmányozták, ezeket együttesen minősítették súlyos elmebetegségnek. A megkérdezettek 11%-a szenvedett csak súlyos pszichés betegségben, és az alanyok 21%-a szenvedett csak valamilyen szertől való függőségben vagy abúzusban. Egyszerre súlyos elmebetegség és függőség az alanyok 9%-ában állt fenn. A pszichiátriai betegek ténylegesen több erőszakos cselekményt követtek el, viszont, ahogy az adatok többváltozós elemzéséből kiderült, csak azért, mert közülük többen szenvedtek függőségben vagy abúzusban, illetve gyakrabban szerepelt az anamnézisükben erőszak, mint a nem elmebeteg populációban. A többváltozós elemzés eredményei szerint a súlyos pszichiátriai betegség fennállása nem állt összefüggésben az erőszakos cselekmények elkövetésének kockázatával. A következő tényezők viszont növelték az erőszakos cselekmények veszélyét: – Múltbeli események: korábban elkövetett erőszakos cselekmények, gyermekkori bántalmazás vagy elhanyagolás, a szülők börtönbüntetéssel sújtott bűncselekménye – Klinikai állapotok: szerfüggőség vagy -abúzus, kóros fenyegetettség-érzés – Demográfiai tényezők: életkor, nem, jövedelem – Élethelyzet: a közelmúltban történt válás, munkanélküliség, erőszakos bűncselekmény elszenvedése Az eredmények megcáfolják azt a széles körű nézetet, amely szerint a pszichiátriai betegségek önmagukban hajlamosítanak az erőszakos, veszélyes viselkedésre. Mégis többször fordul elő ilyen magatartás a pszichiátriai betegek esetében, mert ebben a csoportban jóval gyakoribb a hajlamosító tényezők jelenléte, leginkább a korábban elszenvedett vagy elkövetett erőszak, a súlyos problémát jelentő élethelyzet és a kábítószer- vagy alkoholfüggőség. A mentális betegségben szenvedők veszélyességének megítéléséhez tehát nem a pszichiátriai diagnózist kell figyelembe venni, hanem az anamnézisben szereplő erőszakot, a szerfüggőséget és a stresszt okozó élethelyzeteket. Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid Forrás: Arch Gen Psychiatry 2009 Feb; 66:152. Kulcsszavak depresszió, szkizofrénia, függőség, erőszak |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





