TARTALOM

 VISSZA

 


Milliárdok az ágazatnak


Milliárdok az ágazatnak


 

Ismét csak a bejelentést követően egyeztet majd az államtitkárság az érintett felekkel, így a Magyar Orvosi Kamarával (MOK) és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarával (MESZK) arról, hogy hogyan lehetne a legjobban felhasználni azt a 12 milliárd forintot, amelyet a szakorvosok és szakdolgozók képzésére kívánnak fordítani. Mindez azon a keddi sajtótájékoztatón derült ki, ahol Szócska Miklós ágazatért felelős államtitkár azt is elmondta, az uniós forrásokból biztosított összeg szétosztásával igyekeznek itthon tartani az ágazatban dolgozókat.

A két héttel korábban bejelentett, és az érintett felek részéről – így a Magyar Rezidensszövetségtől és a MOK-tól is – éles kritikával illetett rezidensi ösztöndíjprogramhoz hasonlóan kívánják támogatni a szakdolgozókat és a szakorvosokat. Erről a bejelentéssel egy időben küldött írásos tájékoztatást Szócska Miklós az érintett kamaráknak. Az összesen 12 milliárd forint felére a képzésben résztvevők, míg a fennmaradó 6 milliárdra az őket foglalkoztató intézmények pályázhatnak.

A most bejelentett pályázati lehetőség részleteit a kamarákkal közösen dolgozzák majd ki, így az államtitkár becslésekbe sem tudott bocsátani az ösztöndíjban részesülők számát, illetve az egy főre jutó összeget illetően. Mint elmondta, a szakorvosokat megillető havi támogatásnak magasabbnak kell lennie, mint a rezidenseknek ígért havi 100 ezer forint, ugyanakkor a szakdolgozóké várhatóan ez alatt marad majd. A program két évig biztosítja a bér mellé az ösztöndíjat.

Annyi már most tudható, hogy a pályázati kiírások még szeptemberben nyilvánosságra kerülnek, a programban résztvevő nyertesek pedig ez év végétől juthatnak hozzá az ösztöndíjhoz. A hiányszakmákba továbbképzésre jelentkezők előnyben részesülnek. A szakorvosok a második szakvizsga megszerzéséhez nyújthatnak majd be pályázatot, míg a szakdolgozók újabb szakképesítéshez.

Nem csak szakorvosok és szakdolgozók, hanem az őket foglalkoztató intézetek is pályázhatnak a TÁMOP forrásból biztosított 6 milliárd forintra. Ők a képzés alatti helyettesítésre, vagy akár a programban résztvevő dolgozók későbbi díjazására fordíthatják majd a pénzt.

A résztvevők hozzájárulást kérhetnek a vizsgadíjhoz, tankönyvek árához, vagy akár a szállásköltségekhez. A nyertes pályázók – akár csak a rezidensi ösztöndíjprogramban – legalább annyi ideig kell itthon dolgozniuk, ameddig a plusz díjazást kapják, és le kell mondaniuk a hálapénzről is. Amennyiben bármelyik kikötést megszegik, vissza kell fizetniük az elnyert összeget. A paraszolvencia-mentesség ellenőrzése a szakmai szervezetek feladata lesz.

Az államtitkár hangsúlyozta, azért ily módon osztják el a pénzt, mert az uniós források felhasználásának igen szigorú keretei vannak, az alapműködés finanszírozására nem, de szak- és továbbképzésre fordíthatóak.

Mint Szócska Miklós fogalmazott, ahogy a rezidensi ösztöndíjprogrammal, úgy a most bejelentett szakképzési támogatásokkal is az a céljuk, hogy a dolgozókat „kössék a hazájukhoz”, s hogy célzott beavatkozásokkal átvészeljék a gazdasági világégés következményeit. Jelezte azt is, hogy a programokkal az ágazatba tett pénz összességében messze elmarad személyes várakozásaitól és a szükségestől, ám azt mindenképpen jelzi, hogy minden forrást igyekeznek bevonni az egészségügybe.

eLitMed.hu, T.O.
2011-07-26

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Milliárdok az ágazatnak