|
TARTALOM
Misztikus albínók A világon majd húsz ezer ember közül egy szenved albinizmusban. Afrikában érdekes mód körülbelül egy az ötezerből. Tanzániában az albinizmus előfordulása ötször nagyobb, mint másutt, Tanzánia 39 milliós lakosságából megközelítőleg 270 ezer albínó. Számos kutató foglalkozik azzal, hogy vajon e genetikai megbetegedés eredeti variánsa erre a helyre vezethető-e vissza. Az albinizmus veleszületett, szemet, bőrt, hajat érintő részleges pigmenttermelési zavar, az albínók bőre tejfehér, hajuk vörös, szemük pirosas. Ezen örökletes rendellenesség minden rassznál megfigyelhető. Az albinizmus az öröklődő betegségek azon csoportja, melyre a melanocyták funkciózavara következtében létrejövő csökkent vagy hiányzó melanintermelés a jellemző. A pigmentfesték, a melanin tyrosin aminosavból készül tyrosinase enzim segítségével. A tyrosinase tehát a pigmenttermelés kulcsenzime, a melanocyták differenciálódásában, fejlődésében van nagy szerepe. A defektus általában a bőr és a szem pigmenttermelését érinti. Aszerint, hogy mindkét szervre, vagy csak azok valamelyikére terjed ki, oculocután, oculáris és cután albinizmusról beszélünk. Gyakran jár együtt a szem különböző elváltozásaival. Ilyen lehet a szemtekerezgés, szemtengelyferdülés, kancsalság, illetve nagyon gyakori a látásélesség csökkenése. Mindenképpen fényérzékeny a szem, ezért a beteg kerüli a fényt. Az albínónak született embereknél a kiközösítés még csak tetézi amúgy is nehéz sorsukat. A gyermekközösségek köztudottan kegyetlenek. Egy viszonylag egyszerűbb és köznapibb különbözőség is komoly lelki sérülést okozhat. A túlsúlyos vagy szemüveges, nagyorrú vagy vörös hajú gyermekek be tudnának számolni arról, milyen traumákat okoztak nekik az iskolaévek. Hát még, ha olyan szembeötlő elváltozásról van szó, mint az albinizmus. A múlt században is gyakran előfordult, hogy mutatványosok között éltek albínó családok, akik színpadi fellépésekből tartották fenn magukat. Fura külsejük magára vonzza tekintetet és sajátos szépségük átüt a XIX századbeli fényképeken. XIX századi fényképek albínókról Az albínókat gyakran ábrázolják misztikus szerepekben. Például a Da Vinci Kód egyik ijesztő főszereplője is ebben a betegségben szenved. Az állatvilágban és az emberek között hagyományosan kiközösítik a különleges tulajdonságokkal bíró egyedet. Az albínó állatokat azonban az emberi közönség részéről általános elragadtatás kíséri, gyakran ők az állatkertek kedvencei. Tanzánia, ahol mint említettük, különösen sok ember születik ezzel a genetikai adottsággal, máskülönben meglehetősen veszélyes helynek bizonyul számukra, Afrika egyes részein (Burundi, Tanzánia) a mai napig sajnos az albínók élete veszélyben forog, mert az ezeken a területeken még mindig befolyásos boszorkánydoktorok szerint az albínók testrészei bizonyos varázsfőzetek készítésére alkalmasak. Néhány éve például drámai események történtek, és a világ sajtó is tudomást szerezhetett arról, hogy több tucatnyian váltak a fetisiszták és rituális gyilkosságok áldozataivá. Az afrikai országokban gyakran kell elszenvedniük a boszorkányság vádját, s emellett egyre elterjedtebb a szegény gyémánt, rubint és zafír kitermeléssel foglalkozó bányászközösségekben az a sötét tudatlanságból fakadó hit, hogy az albínó személyek testrészei, testszőrzete rendkívüli szerencse, drágakőlelőhely és egyéb javak birtokába juttatják annak megvásáróját. Afrikában az albínók életminősége embertársaik fenyegető jelenléte mellett is minden esetben rossz, az illetőket a bőr fokozott fényérzékenysége, a napsugárzás végzetes ártalmaknak teszi ki. Gyakori a bőrrák, egy albínó személy általában a harmincadik születésnapját sem éli meg. Nemrégiben született meg az albínók diszkriminációjáról szóló film, mely harcosan szól az albínógyilkosságok ellen. Áprilisban, New Yorkban az Afrikai Filmek Fesztiválján mutatták be a In my genes (Génjeimben) című alkotást, mely az üldözött albínókról szól, s mely nyolc ember életútját mutatja be Lupita Nyongo kenyai rendezőnő felkavaró művében. NZS |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





