TARTALOM

 VISSZA

 


Módosítások és ellenőrzések


Módosítások és ellenőrzések


 

Bár a fővárosi kórházak államosítása és ingatlanjainak eladása vitte a prímet a Fővárosi Önkormányzat egészségpolitikai és szociális bizottságának hétfői ülésén, több napirendi ponton is kiéleződtek az ellentétek.

Kezdődött mindjárt a Péterfy Sándor utcai Kórház Rendelőintézet és Baleseti Központ szervezeti és működési szabályzatának módosításával. Havas Szófia, a bizottság ellenzéki alelnöke nem értette, miért kerül sor három új vezetői poszt létrehozására és egy merőben más struktúra kialakítására a legnagyobb adósságállománnyal rendelkező intézményben. Ráadásul történik mindez úgy, hogy nem a fenntartóval, hanem az államtitkársággal egyeztetnek a kórház ügyeiről. „Még nem történt meg az államosítás”, így egyelőre a fővárosi önkormányzat lenne illetékes dönteni például azokról az elképzelésekről is, melyek szerint a korábbi OBSI ismét önállóan működne.

Nem csak az államtitkársággal, hanem az önkormányzattal is egyeztetett az intézmény vezetősége a tervekről – adott választ az alelnök felvetéseire Szentes Tamás egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes, aki szerint a kórház racionális döntéseket hozott, az OBSI pedig a jövőbeni tervek szerint a dél-budai sürgősségi központ része lenne.

Az új helyettesek díjazás nélkül, szakmai és adminisztrációs ügyekben segítenék az igazgató munkáját – mondta az ülésen jelenlévő dr. Sásdi Antal, a Péterfy Kórház főigazgatója. Az SZMSZ-t a korábban az intézményben tevékenykedő önkormányzati biztos jelentése és intézkedési terve alapján alakítanák át. Hozzátette azt is, nem csak az illetékes főpolgármester-helyettessel, hanem Cserháti Péter helyettes államtitkárral – aki korábban az intézet adjunktusa volt – is rendszeresen egyeztetnek. Mint mondta: „az államtitkárság kiemelt figyelmet tanúsít irányunkba, és jelenleg nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ezt a kiemelt érdeklődést visszautasítsuk”.

A napirend kapcsán Havas Szófia megjegyezte, komoly problémákat okoz, hogy a főpolgármester már három ízben vette le napirendről a fővárosi kórházak vezetőinek éves, kötelező beszámolóját, így sem a 2009-es, sem a 2010-es számadásokról nem tudott tárgyalni a közgyűlés, holott fenntartóként kötelességük lenne felügyelni intézményeik működését.

Több revizori jelentés is a bizottsági tagok asztalára került a hétfői ülésen. Az egyesített Szent István és Szent László, valamint a Nyírő Gyula Kórházban lefolytatott ellenőrzés beszámolóját hamar elfogadták, kicsivel többet időztek a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban történt vizsgálat eredményeinél, amelyek nem első ízben szerepeltek a grémium napirendjén. Bár a beszámolót a bizottság június elején már elfogadta, azonban egyidejűleg úgy döntött, szeretnék megismerni az ügy részleteit. A Hivatal belső ellenőrzési osztálya több közbeszerzési eljárást is hibásnak talált az intézménynél, és javasolta Istvánovszki Krisztina korábbi gazdasági igazgató fegyelmi felelősségre vonását.

A Hivatal illetékes osztályának vezetője, Janza Péter annyit kívánt hozzátenni az ügyhöz, hogy Istvánovszki valamennyi állítását megcáfolták, jelenleg büntetőeljárás is folyamatban van a kórházban történtek miatt.

Csak megválasztása után szerzett tudomást a 60 milliós sikkasztásról dr. Kálmán Sándor, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház jelenlegi főigazgatója. A bizottsági tagoknak elmondta, kinevezése után az ügyről sokáig senki nem tájékoztatta, de amint tudomást szerzett a történtekről, haladéktalanul értesítette Tarlós Istvánt. A gazdasági igazgató egyébként azóta benyújtotta a felmondását, amelyet a főpolgármester elfogadott.

eLitMed.hu, Tarcza Orsolya
2011-08-29


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Módosítások és ellenőrzések