|
TARTALOM
Moszkva betiltja a tömény szeszes italok éjszakai árusítását Jurij Luzskov, Moszkva polgármestere már aláírta azt a rendeletet, amely szerint a fővárosi üzletekben tilos lesz a 15 százalékosnál nagyobb alkoholtartalmú szeszes italok árusítása 22 és 10 óra között. Ezzel azt kívánják megakadályozni, hogy a moszkvaiak éjszaka is vásárolhassanak például vodkát és konyakot, a sör és bor forgalmazását azonban a rendelet nem érinti. Egyelőre még nem ismert, miként fogják betartatni a tilalmat, amely a RIA Novosztyi és az Interfax hírügynökségek szerint szeptember 1-jén lép majd életbe. Egy korábbi tilalom 23 és 8 óra között nem tette lehetővé a tömény szeszek árusítását, ez alól azonban kivételt képeztek azok az üzletek, amelyeknek a helyi hatóságok engedélyezték, hogy a nap 24 órájában forgalmazzanak alkoholt. Oroszországban a nyáron fogadták el a parlamentben az ittas vezetésre vonatkozó zéró toleranciáról szóló törvényt, miután Dmitrij Medvegyev elnök kijelentette, az oroszokban az ital tekintetében nem lehet megbízni. Emellett törvényileg szabályozzák majd a vodka minimum árát, hogy visszaszorítsák a feketepiacon árult, moonshine fantázianéven futó, abszintot és vodkát tartalmazó ital forgalmát, mely évente többezer orosz haláláért felelős. Az alkoholfüggőség évente körülbelül félmillió ember halálát okozza Oroszországban és jelentősen befolyásolja a férfiak várható élettartamát, mely alacsonyabb, mint az olyan szegény országokban, mint Banglades vagy Honduras. „Az emberek képtelenek vigyázni egészségükre, ezt tanulni kell” – mondta el Medvegyev egy 2009-es televíziós interjúban, amikor bejelentette a zéró tolerancia bevezetését. Forrás: Medipress |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





