|
TARTALOM
MP3 halláskárosodás Ötből egy amerikai tinédzsernél alakult ki halláskárosodás. Az MP3 lejátszók mértéktelen használata a fő okozó, mondta a kutatás vezetője A halláskárosodást szenvedett amerikai tinédzserek száma 30 százalékkal emelkedett 1988 és 2006 között, így ötből egy fiatal hallása károsodott. „Kijózanító felfedezés” – mondta Paul R. Kileny, hallás és elektrofiziológia professzor, akit nem vontak be a tanulmányba. Kileny szerint a halláskárosodást a fiataloknál nem a hangos zajoknak való kitétel vagy némely gyógyszer hosszútávú használata okozza. „A halláskárosodás az életmódhoz és a szokásokhoz vezethető vissza, leginkább a hordozható MP3 lejátszók megnövekedett használatával köthető össze.” A kutatásban, melyet Josef Shargorodsky vezetett, 2928 kamasz adatait gyűjtötték össze, akik még az 1988-1994 közötti Harmadik Nemzeti Egészség és Táplálkozás Vizsgálat Felmérésen vettek részt. Az eredményeket összehasonlították a 2005-2006 közötti felmérésben résztvevő fiatalokéval. Az új kutatások eredményeiben a halláskárosodás előfordulása 14,9 százalékról 19,5 százalékra emelkedtek. Ez körülbelül 6,5 millió kamaszt érint. A károsodás legtöbbje kismértékű volt. Továbbá 2005-2006 között a károsodások nagy része magas frekvenciákra korlátozódik, jegyezte meg Shargorodsky. A károsodás a legtöbb esetben csak az egyik oldalon fordul elő. Mindkét fül károsodása 3,8 százalékról 5,5 százalékra növekedett az előző tanulmányhoz képest. A megnövekedett károsodás jellemzően nem a fülfertőzésekkel, a heti 5 vagy annál több óra hangos zajoknak és lőfegyverek használatának való kitétellel kapcsolatos. Shargorodsky és kollégái kiemelték, hogy azok a tinédzserek, akik a központi szegénységi küszöb alatti családokból származnak, nagyobb eséllyel szenvednek károsodást. „További kutatások szükségesek a növekedés okának meghatározására és a lehetséges rizikófaktorok azonosítására” – foglalták össze a kutatók a Journal of the American Medical Association folyóirat augusztus 18-án megjelent számában. Habár a károsodás pontos okai még ismeretlenek, Kileny hangsúlyozta a hordozható zenelejátszók lehetséges szerepét. A hangos zene órákon át történő hallgatása elsősorban magas frekvenciájú károsodást okoz. Továbbá a zene MP3-má való átalakítása eltünteti az erőteljes magas és alacsony hangokat. Főleg a magasabb hangok maradnak meg, így minden hangos. Kileny elmondásai szerint a károsodások jelenleg csak kis mértékűek, de egyre jelentősebbé válnak. Forrás: Medipress Eredeti közlemény Change in Prevalence of Hearing Loss in US Adolescents - JAMA. 2010;304(7):772-778 |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





