TARTALOM

 VISSZA

 


Narkolepsziát okozhat az egyik védőoltás


Narkolepsziát okozhat az egyik védőoltás


 


Azokban a gyerekekben, akik Pandemrix sertésinfluenza elleni védőoltást kaptak, kilencszer nagyobb volt a valószínűsége a narkolepszia kialakulásának, mint a beoltatlan gyermekekben – derült ki a finn Országos Egészségügyi és Népjóléti Intézet (THL) előzetes tanulmányából.

„Jelenleg az a legvalószínűbb magyarázat, hogy a narkolepszia gyakoriságának növekedése mögött a vakcina és más tényezők együttes hatása állhat” – közölte az intézet.

A THL hangsúlyozta, hogy mivel előzetes tanulmányról van szó, további kutatásokra lesz szükség, ennek ellenére a négy és tizenkilenc év közötti gyerekek esetében a narkolepszia kialakulásának sokszoros valószínűsége jelentkezhet, ha a Pandemrix sertésinfluenza elleni oltóanyaggal oltották be őket.

Finnországban 2009-ben erőteljes védőoltási programot indítottak a H1N1 vírus ellen, tavaly augusztusban azonban a THL a Pandermix alkalmazásának szüneteltetését javasolta addig, amíg nem sikerül kivizsgálni, hogy a vakcina összefüggésben áll-e a narkolepsziás esetek megszaporodásával az országban, különösen a gyerekek esetében.

Az Európai Gyógyszerügynökség is vizsgálatot indított a feltételezett összefüggéssel kapcsolatban.

A narkolepszia olyan alvási rendellenesség, amely rendkívüli kimerültséget okoz, és hatására a beteg hirtelen mély álomba merülhet, akár valamilyen tevékenység végzése közben is. A finn orvosok a narkolepsziás esetek megháromszorozódását tapasztalták a sertésinfluenza járvány alatt, és a THL közölte, hogy a 4-19 éves korosztályban a beoltottak esetében kilencszer nagyobb a narkolepszia kialakulásának valószínűsége, mint a védőoltásban nem részesült ugyanilyen életkorúak csoportjában.
A kórházi adatok azt mutatják, hogy Finnországban az új gyermekkori narkolepsziás esetek száma 2007-ben még csak hét volt, 2008-ban 16, a 2009-2010-es sertésinfluenza világjárvány alatt pedig hatvanra ugrott. A legutóbbi esetek közül ötvenkettő, vagyis 90 százalék, a Pandemrix vakcinával beoltott gyerekek közül került ki, és a THL szerint a betegek többsége a védőoltás beadása után 2-10 héttel mutatta a narkolepszia tüneteit.

A négy éven aluliak és a 19 éven felüliek körében nem tapasztalták a narkolepsziás esetek növekedését.

„A védőoltással fennálló megfigyelt összefüggés olyan nyilvánvaló, hogy kicsi a valószínűsége annak, hogy más befolyásoló tényezők teljes egészében magyarázhatnák a jelenséget” – állítja a THL. A következő lépésben azt vizsgálják, hogy más tényezők „közös hatást” hoznak-e létre a Pandemrix oltóanyaggal.

A narkolepsziás esetek szokatlan emelkedését egyelőre csak Finnországban és Svédországban tapasztalták annak ellenére, hogy a Pandemrix védőoltást 19 országban, több mint 90 millió ember használta. A narkolepsziás esetek Izlandon is jelentős mértékben megugrottak a fiatalok körében, ott azonban a betegség nem korlátozódott a beoltottakra.

A finn országos narkolepszia munkacsoport végső jelentése 2011. augusztus 31-ére várható.

Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: Oltóanyag és narkolepszia



Az éjszakai alvás a legfontosabb





Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Narkolepsziát okozhat az egyik védőoltás