|
TARTALOM
Négymilliárd dollár védőoltásra Több mint négymilliárd dollárt - a vártnál jóval nagyobb összeget - adtak össze a szegény fejlődő országokban élő gyerekek védőoltási programjára az adománygyűjtés céljából összehívott hétfői londoni konferencia részvevői, akik közül Bill Gates, az amerikai Microsoft elektronikai óriáscég társalapítója egyedül egymilliárd dollárt ajánlott fel. A világ leggazdagabb országai - köztük az Egyesült Államok, Németország, Franciaország és Japán - részvételével megtartott rendezvény eredetileg kitűzött célja az volt, hogy 2015-ig 3,7 milliárd dollár új finanszírozási forrás álljon rendelkezésre a főleg gyermekek között pusztító fertőző - elsősorban hasmenéses és tüdőgyulladásos tünetekkel járó - betegségek elleni védőoltásokra. A londoni konferencia végére azonban az adományozó országok és intézmények összesen 4,3 milliárd dollárnyi segítségre tettek ígéretet. Az összeg zömét a brit kormány, illetve Bill Gates alapítványa állja. David Cameron brit miniszterelnök bejelentette, hogy Nagy-Britannia 814 millió fonttal (1,3 milliárd dollárral) toldja meg a gyermekek globális védőoltási programjára eddig elkülönített - a 2011-2015 közötti időszakra szóló - 680 millió fontos alapját. Gates a konferencián felszólalva bejelentette, hogy alapítványa egymilliárd dollárral járul hozzá a következő öt évben az oltási programhoz. A rendezvényen elhangzott, hogy a szegény országokban évente kétmillió öt éven aluli gyermek hal meg olyan tüdőgyulladásos fertőzésekben, amelyek ellen már jó ideje létezik védőoltás. Cameron a rendezvényen közölte: a Nagy-Britannia által felajánlott források segítségével öt év alatt 80 millió gyermeket lehet beoltani, és valószínűleg csaknem másfél millió gyermek élete lesz megmenthető. Bill Gates szerint az alapítványa által támogatott oltási programok évente egymillió gyermek életét menthetik meg a fejlődő országokban. Forrás: MTI Kapcsolódó anyagok: Tüdőgyulladás elleni védőoltást vezettek be Kenyában Meningitisz elleni oltás Afrikába A védőoltás új törzseknek kedvez Zambiában 88 halálos áldozata van a kanyarójárványnak Gyerekek oltottsága a világban |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





