|
TARTALOM
Négynapos melegétel-osztás kezdődik Budapesten Az Országbíró utcai intézmény mögötti téren december 20-án Kovács Kokó István, a segélyszervezet jószolgálati nagykövete, valamint D. Tóth Kriszta, Keresztes Ildikó, Wolf Kati, Szente Vajk és az aznapi ételadományt felajánló étterem munkatársai osztanak ételt: rizses húst, savanyúságot, kenyeret, édességet és teát. December 21-én a jótékonyságot támogató ÉMÁSZ és a FŐGÁZ munkatársai adnak a rászorulóknak sertéspörköltet tésztával, savanyúságot, kenyeret, édességet és teát Maria-Theres Thiell, a társaságcsoport igazgatóságának elnöke és Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatójának vezetésével. December 22-én a Kult-Tourist (Corvin Hotel) támogatásával, illetve a cég önkénteseinek közreműködésével kapnak a rászorulók paprikás krumplit, kenyeret, édességet és teát. December 23-án a segélyszervezet munkatársai osztanak székelykáposztát, süteményt, kenyeret, édességet és teát. A négy nap alatt naponta mintegy 1000 adag ételt kapnak a rászorulóknak - közölte a segélyszervezet az MTI-vel. Az étkeztetési programban a segélyszervezet vidéki intézményei is részt vesznek, saját környezetükben látva el a rászorulókat. A karácsonyi ünnepkör idején így összesen több mint 8000 adag melegételt oszt ki az Ökumenikus Segélyszervezet. MTI 2011. december 19., hétfő |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




