|
TARTALOM
Nem depressziósabbak a túlsúlyos kamaszok A súlyosan elhízott tizenéveseket sem fenyegeti nagyobb eséllyel a depresszió, mint normál testalkatú társaikat. A Journal of Adolescent Health című lapban megjelent tanulmány azt állítja, hogy a kövérség főleg a fehér fiatalokat érinti rosszul. Az amerikai Általános Gyermekkórház Gyermek- és Kamasz Egészségügyi Központja és a Tufts Orvosi Egyetem Népegészségügyi Intézetének hároméves kutatása fekete és fehér bőrű fiatalok esetében vizsgálta az elhízás és a depresszió közti összefüggést, különös tekintettel a kamaszok szociális hátterére. „Hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy az elhízott fiatalok szükségképpen boldogtalanok, és minél kövérebb valaki, annál nagyobb az esélye bizonyos mentális betegségekre. Eredményeink szerint ezek a feltételezések nem állják meg a helyüket” - mondta el a tanulmány szerzője Elizabeth Goodman, a Gyermek- és Kamasz Egészségügyi központ igazgatója. A vizsgálatba 51 olyan 7-12. osztályos súlyosan elhízott fiatalt vontak be, akik testtömegindexe legalább 40 volt - ez az érték a korosztály 95 százalékánál szokott alacsonyabb lenni. Adataikat ugyanennyi normál súlyú kortársukéval vetették össze. Felmérték, mennyire jellemzőek náluk a depressziós tünetek, majd a vizsgálatot két- és három év múlva megismételték. Azokat számították súlyos betegnek, akik antidepresszánst szedtek, vagy a kérdőív alapján jóval az átlag felettinek voltak mondhatóak a tüneteik. A korábbi kutatásokkal ellentétben – amelyek az elhízottakat kezelő klinikákról vonták be alanyaikat a vizsgálatukba – a mostani felmérés nem talált összefüggést a testsúly és a depresszió között. A szakemberek annak tulajdonítják a különbséget, hogy az orvosi kezelést igénybe vevő fiatalokat nagyon zavarja a testalkatuk, ami azonban nem feltétlenül mondható el minden elhízott kamaszról. Mivel jelen kutatás az intézményeken kívül készült, jóval általánosabb képet adhat a tizenévesek érzéseiről. Egyedül a fehér fiatalok között találtak összefüggést a két tényező között, de esetükben is csak a hároméves ciklus legvégén. „Orvosként a teljes ember kezeljük –a testét és a lelkét is – és nem vehetjük biztosra, hogy a súlyveszteség minden esetben a személyiség gyógyulásához vezet, vagy hogy az elhízás feltétlenül rossz hatással van a lélekre” – magyarázza Goodman. „A testalkat leginkább a fehér fiatalok lelkivilágára van hatással. Az ő esetükben valóban oda kell figyelni erre az összefüggésre.” Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Sokszor indokolatlan a gyermekeknek felírt antipszichotikum kezelés |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





