|
TARTALOM
Nem megfelelők a szűrőmódszerek a petefészekrák korai felismerésére A jelenleg elérhető két szűrőmódszer közül egyik sem csökkenti a „néma kór” okozta halálozást. Ugyanakkor a vérvizsgálattal és ultrahangvizsgálattal akár árthatunk is - vélik a Utah Egyetem kutatói, mert a tévesen pozitív esetekben végzett mintavétel szövődmények forrása is lehet. „Ezt eddig csak sejtettük, jó, hogy kézzelfogható eredményeink is vannak” - véli Dr. Karen Lu, a Texas Egyetem M.D. Anderson Rákközpontjának nőgyógyász-onkológus professzora. Jelenleg nem ismerünk olyan módszert, melynek segítségével az egészséges nőknél a petefészekrákot kezdeti stádiumban fel tudnánk ismerni. Sajnos ez azt jelenti, hogy a betegséget csak előrehaladott állapotában diagnosztizálják, ilyenkor pedig már gyakran nem gyógyítható. Jelenleg a CA-125 tumormarker segítségével és hüvelyi ultrahanggal szűrik a betegséget. Hogy ennek hatásosságát felmérjék, a Utah Egyetem kutatói 80 ezer, 55 és 74 év közötti hölgyet vizsgáltak: náluk hat éven át évente megmérték a CA-125 szintjét, négy éven át pedig évente hüvelyi ultrahangot is végeztek. A másik csoportot csak a megszokott szűrőmódszerrel vizsgálták. Egy 13 éves utánkövetéses vizsgálat során nem volt jelentős különbség a felismert esetek számában és a halálozási arányban a két csoport között. 212 rákos esetet ismertek fel az első és 176 eset a másik csoportban, ugyanakkor 118-an illetve 100-an haltak meg az egyes csoportokban. A szűrt csoportban 3300 tévesen pozitív eset volt. 1100 sebészi mintavétel történt, 163 nőnél komoly szövődmény is jelentkezett. Az eredményekről júniusban fognak beszámolni Chicagóban az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság (ASCO) éves kongresszusán. Más szűrőmódszer hatásosságát is nagyító alá vették. Lu például azt vizsgálta, hogy a CA-125 változása nem jelzi-e előre a rákos elváltozást. „Sajnos jelenleg még nem áll rendelkezésünkre hatásos szűrőmódszer. A szakmai irányelveken ez nem változtat, jelenleg nem ismert megbízható szűrőmódszer a petefészekrák felismerésére” - mondja a professzorasszony. Ennek ellenére azt javasolják, hogy a magas kockázattal bíró nőknek, például azoknak, akiknek BRCA génmutációjuk van, érdemes évente ultrahang- és CA-125 vizsgálatot végeztetniük. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Nem megfelelő a petefészekrák szűrése Méheltávolításkor kivegyék a petefészket vagy ne?/a> Petefészekrák és az ARID1A-PPP2R1A Ígéretesnek tűnik a petefészekrák új, korai szűrése Petefészekrák és hormonpótlás LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2008;18(11) Változóban a petefészekrák hosszú távú kezelési stratégiája - A platinamentes intervallum jelentősége |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





