TARTALOM

 VISSZA

 


Nem minden emlék igazi




 


Az emlékezet bonyolult dolog, és számos tényező képes befolyásolni. Gyakran csak benyomásokat bírunk felidézni egy korábban történt eseményről, amit aztán olyan emlékekkel töltünk ki, melyek esetleg soha meg sem történtek.

Néhány kutató most egy olyan módszert dolgozott ki, amellyel el lehet választani egymástól a valós és a hamis emlékeinket. Az Applied Cognitive Psychology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint ezzel könnyen megkülönböztethetjük, mi a tény és mi csupán fikció.
A kutatók, Valerie Reyna, Charles Brainerd és Tammy Marche 81 diákot vizsgáltak, akiknek meg kellett hallgatniuk egy fegyveres rablásról szóló történetet, majd azzal kapcsolatban néhány kérdésre kellett válaszolniuk. A kérdések között számos félrevezető is volt, amelyek olyan részletekre vonatkoztak, amik nem is szerepeltek a történetben. Miután a résztvevők megválaszolták a kérdéseket, arra is felelniük kellett, hogyan érezték magukat a válaszadás közben, például mennyire voltak magabiztosak, mennyire könnyen emlékeztek vissza bizonyos részekre.

A kísérlet során számos különbségre derült fény a valós és a hamis emlékek előidézése között. A valós emlékek könnyebben, világosabban, részletesebben jöttek elő, míg amikor olyanra kérdeztek rá, amiről nem is volt szó a történetben, jóval nehezebben halászták elő az alanyok nem létező emlékeiket. Az is kiderült, hogy olyan esetben, ha két téves lehetőség között kellett választani, sokkal valószínűbben jöttek elő hamis emlékek, mint amikor igennel vagy nemmel kellett válaszolni egy kérdésre.

Brainderd úgy véli, a tanulmány során használt „Gudjonsson”-teszt nagy hasznára válhat a bírósági tárgyalásoknak és a rendőrségi kihallgatásoknak is, mivel segítségével könnyedén ki lehet deríteni, hogy egy tanú valós emlékeire támaszkodik-e a vallomása során vagy nem.

Forrás: Medipress

Kapcsolódó anyagok: Budapest a kognitív fejlődés élvonalában - Személyes konferencia beszámoló



A stressz előhozza az emlékeket



A mérsékelt borfogyasztás javíthatja a kognitív funkciókat



Nyolc óra alvás a szellemi frissességért









Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Nem minden emlék igazi