|
TARTALOM
Nem növeli a nyelőcsőrák kockázatát az erős italozás A nagymértékű alkoholfogyasztás nem növeli a nyelőcsőrák kialakulásának kockázatát - a Gut folyóiratban közétett új tanulmány szerint. A nyelőcsőrák a hatodik leggyakoribb daganatos halálok világszerte, amely két fő típusban jelentkezik: pikkelysejtes karcinómaként illetve adenokarcinómaként. Míg azonban a nyelőcső adenokarcinómás esetek száma az elmúlt három évtizedben számos nyugati országban nőtt, a pikkelysejtes karcinóma visszaesett. A pikkelysejtes változat erőteljes összefüggésben áll az alkoholfogyasztással. A szerzők tizenegy nemzetközi tanulmány adatait vizsgálták, amelyek összesen 15 ezer résztvevőt és 4600 esetet érintettek. A vizsgálat azt mutatta, hogy a nagy mennyiségű, vagyis a napi legalább hét egységnyi alkoholt fogyasztókban 9,5-szer nagyobb valószínűséggel jelentkezett a nyelőcső pikkelysejtes karcinómája, mint az alkoholt nem fogyasztókban. A kutatók ugyanakkor nem találtak arra utaló bizonyítékot, amely összefüggést mutatna az alkoholfogyasztás mértéke és bármelyik típusú nyelőcsőrák kockázata között. Ráadásul a kevés, vagyis napi fél vagy egy egységnyi alkoholt fogyasztók esetében alacsonyabb volt a nyelőcsőrák kockázata, mint azokban, akik egyáltalán nem fogyasztottak alkoholt, bár az alacsony alkoholfogyasztás egyszerűen az egészséges életmód más tényezőit is jelezheti. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Egy pohár bor is védhet a nyelőcsőrák ellen Megoldások szenvedélybetegségekre LAM (Lege Artis Medicinae) - 2009; 19 (11) Borban az igazság? Az alkohol megváltoztatja az agyműködést |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




