TARTALOM

 VISSZA

 


Neuronok, asztrociták és oligodendrociták fejlődnek ki




 

Kaliforniai tudósok egérkísérletekben bőrsejtekből közvetlenül hoztak létre olyan sejteket, amelyekből az agy fő "alkotóelemeivé" fejlődtek ki, a kutatásokról az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS (Proceedings of the National Academy of Sciences) legújabb számában jelent meg tanulmány.

Az őssejtek, amelyekből bármely "szakosított" sejtféleség kialakítható, a helyreállító orvoslás ígéretével kecsegtetnek. Ugyanakkor alkalmazásuk egyik nagy problémája, hogy honnan lehet beszerezni az őssejteket, hiszen az embrionális őssejtek felhasználása etikai aggályokat vet fel, ráadásul idegen őssejtek alkalmazásánál a pácienseknek immunoszupresszív gyógyszereket kellene szedniük, hogy meggátolják a kilökődést - olvasható a BBC News hírei között.

Alternatív megoldást kínál viszont a betegek saját bőrsejtjeinek az alkalmazása, amelyeket úgynevezett indukált pluripotens őssejtekké programoznak vissza, ennél az eljárásnál azonban aktiválódhatnak a rákkeltő gének is.

A Stanford Egyetem kutatói olyan eljárást dolgoztak ki, amelynél a bőrsejtekből a közbülső lépcsőt, az indukált pluripotens őssejtek létrehozását "átugorva" alakíthatók ki idegrendszeri prekurzorsejtek (elősejtek). Utóbbiakból háromféle agysejt - neuronok, asztrociták és oligodendrociták fejlődnek ki.

Az agysejtek és a bőrsejtek ugyanazt a genetikai információt hordozzák, csupán a genetikai kódot "olvassák" másként, köszönhetően az úgynevezett transzkripciós (átírási) faktoroknak.
A kaliforniai kutatók egy vírust alkalmaztak, hogy a bőrsejteket három olyan transzkripciós faktorral "fertőzzék meg", amelyeknek magas a szintje az idegrendszeri prekurzorsejtekben. Három hét múlva tíz sejtből átlagosan egy alakult át prekurzorsejtté.

"Olyan sejteket kaptunk, amelyek beépültek az egerek agyába, és a neuronok közötti jelátvitelhez szükséges fehérjéket termeltek. E három agysejtféleség hihetetlen távlatokat nyit az orvostudományban" - hangsúlyozta a kutatásokat irányító Marius Werning professzor, hozzátéve: rengeteg munka vár még a csoportra, míg hasonló eredményeket érnek el az emberi bőrsejtek átalakításában, megbizonyosodnak a módszer hatékonyságáról, valamint biztonságos voltáról.

MTI

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Neuronok, asztrociták és oligodendrociták fejlődnek ki