TARTALOM

 VISSZA

 


Növekedett a nemzetközi egészségügyi segélyezés




 


A Washingtoni Egyetem egészségügyi értékelő intézetének (IHME) kutatása azt mutatta, hogy az egészségügyi programok támogatása az 1990-es 5,66 milliárd dollárról az idei évre körülbelül 26,87 milliárd dollárra ugrott. A HIV/AIDS programokra 6,16 milliárd dollárt fordítottak, ami a teljes összeg közel egynegyede – derült ki az AIDS világnapja alkalmából közzétett jelentésből.

Chris Murray, a tanulmány vezető szerzője szerint az AIDS világjárvány - amely 1981-es felbukkanása óta összesen 25 millió emberéletet követelt -, az egyik fő oka annak, hogy a gazdag országokból származó egészségügyi pénzügyi támogatás jelentősen megugrott. „A HIV járvány felbukkanása előtt nem tapasztaltuk a nemzetközi egészségügyi segélyezés ilyen mértékű növekedését” – nyilatkozta Murray.

A fejlődő országok egészségügyi helyzetének javítására szánt támogatások növekedését részben az okozta, hogy sok nyugati ember erkölcsi felháborodást érzett azzal kapcsolatban, hogy akinek van pénze, hozzáférhet a HIV elleni csodagyógyszerhez, a szegény országokban élők számára azonban ez elérhetetlen. Murray szerint ez, valamint a rendkívül hatékony AIDS aktivista tevékenység és a képviseleti szervezetek jelentősen előmozdították a nemzetközi egészségügyi segélyezést a gazdag országok részéről.

Az AIDS által legsúlyosabban érintett Szaharától délre fekvő afrikai országok részesültek 2008-ban a legtöbb pénzügyi támogatásban, 6,92 milliárd dollárt kaptak, vagyis a teljes összeg 29 százalékát. A pénz legnagyobb részét HIV/AIDS programokra fordították. 1990-ben a Szaharától délre fekvő afrikai országok a teljes nemzetközi egészségügyi támogatás 10 százalékát kapta.

A malária és a tuberkulózis elleni küzdelemre 2008-ban a HIV/AIDS-re fordított összeg csupán harmadát biztosították, az anyai és gyermekegészségre pedig a HIV/AIDS elleni harc finanszírozásának felét fordították. A WHO adatai szerint a malária 2008-ban közel egymillió emberéletet követelt, főként afrikai gyermekek halálát okozta, a tuberkulózis pedig tavaly 1,7 millió ember halálát okozta, a legtöbbet Afrikában. Murray hozzátette, hogy még mindig 300 ezer anya hal meg évente, és több mint hétmillió gyermek hal meg öt éves kora előtt.

Az AIDS-szel összefüggő halálozások számát a UNAIDS tavaly 1,8 millióra becsülte világszerte. A halálesetek közül sok volt a tuberkulózis eredetű halálozás, és az áldozatok közül 1,3 millió Afrikában élt.

Az ENSZ múlt héten közzétett jelentése szerint azonban a HIV/AIDS elleni kezelésekhez való hozzáférés kiszélesedése drámai mértékben csökkentette a betegség okozta halálozást. 2009-ben a Szaharától délre fekvő országokban 320 ezerrel kevesebben haltak meg a HIV-fertőzéssel összefüggő okok miatt, mint 2004-ben, amikor a térségben jelentős mértékben fokozták az AIDS elleni gyógyszerek hozzáférhetőségét.
Murray elmondta, az IHME jelentésének célja az, hogy vitát indítson az egészségügyi fejlesztési támogatásokkal kapcsolatban. A kutató szerint megfelelő információ birtokában konstruktív vita bontakozhat ki a fejlett és a fejlődő országokban, ami jobb döntéshozást eredményezhet.

Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: Hatásos HIV vakcina!



Kapcsolódó anyagok: AIDS vakcina: biztató felfedezés







Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Növekedett a nemzetközi egészségügyi segélyezés