TARTALOM

 VISSZA

 


Obama az egészségügyi reform előnyeiről




 

Barack Obama amerikai elnök szombaton hangsúlyozta a nemrég elfogadott egészségügyi reform előnyeit, mondván, hogy ennek köszönhetően a biztosítótársaságok számonkérhetőbbé váltak.

„Azon kívül, hogy az amerikai állampolgárokat valós, kézzel fogható előnyökhöz juttatja, az új egészségügyi törvény véget fog vetni a biztosítótársaságok legrosszabb gyakorlatainak” – nyilatkozta Obama heti rádióbeszédében. „Túl régóta vagyunk túszai egy olyan egészségbiztosítási ágazatnak, amely tetszése szerint emelheti a biztosítási díjakat, és szüntetheti meg a biztosításokat. Ezeknek az időknek azonban vége.”

A kongresszusban jóváhagyott egészségügyi törvény, amelyet az elnök márciusban iktatott törvénybe, körülbelül 32 millió amerikaira terjeszti ki az ellátást, akik jelenleg nem rendelkeznek egészségbiztosítással. A reform a biztosítók visszaéléseinek is véget vet, és előírja, hogy minden amerikai állampolgár köteles egészségbiztosítást kötnie, különben pénzbírságot kell fizetnie – e kitételt több legfőbb ügyész is megtámadta a bíróságon azzal az indokkal, hogy alkotmányellenes.

A törvény azt is megtiltja a biztosítóknak, hogy megtagadják a biztosítás megkötését a valamilyen alapbetegségben szenvedő emberektől, szerződést bonthassanak azokkal, akik megbetegednek, vagy korhatárt szabjanak meg. A republikánusok egyöntetűen ellenezték a törvénytervezet.

Obama elmondta, hogy a kormány hétfőn fogja nyilvánosságra hozni azt az új jogszabályt, amely engedélyezi a biztosítással nem rendelkező fiataloknak, hogy 26 éves korukig szüleik biztosításának keretén belül maradjanak.

„Bár a biztosítóknak hivatalosan szeptemberig adunk időt, hogy betartsák a jogszabályt, arra kértük őket, azonnal alkalmazkodjanak hozzá, hogy elkerülhessük a kimaradásokat az egészségbiztosításban a frissen végzett főiskolások és más fiatal felnőttek esetében” – mondta az elnök.

Forrás: Medipress

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Obama az egészségügyi reform előnyeiről