TARTALOM

 VISSZA

 


Öntevékeny gyerekek hozzák a formájukat


Öntevékeny gyerekek hozzák a formájukat


 


A gyermekkori elhízás elleni küzd a diákság aktivizálásával, az iskola és a családok együttműködésével az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége és a Novartis Hungária Kft.

A Hozd a formád, Magyarország! – szlogennel szólították meg a szervezők az általános-és középiskolás gyerekeket az elmúlt tanévben, és az idei oktatási évben is folytatják a programot. A kilenc város tizenkét iskolájában vezetett programról sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők.

Az Európai Unióban sikeres program szakmai tapasztalatait felhasználva valósítottuk meg a hazai programot, a gyermekek öntevékenységét fejlesztve – mondta De Blasio Antonio az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége főtitkára. - Egészségtudatosságot segítő programjaikat maguk az érintettek, azaz a gyerekek tervezték és kivitelezték, tanárok segítették megvalósítást és szülők is bekapcsolódtak a programokba.

A tavalyi úgynevezett Hozd a formád! hetek alatt több száz rendezvényt tartottak meg. Az egészséges táplálkozás volt a kiemelt téma. A legnagyobb sikere az egészséges ételek elkészítésének és kóstolásának volt, ez a foglalkozások 30 százalékát alkotta. Ugyanilyen arányban rendeztek kreatív alkalmakat, mint például egészség témájú emblémás pólót, receptfüzetet és társasjátékot készítettek, rajzversenyen, irodalmi pályázaton, plakátversenyen vettek részt. A mozgás-és sportórák a tevékenységek 18 százalékát alkották, mint a szabadidős játékok, tánc-és tornarendezvények, akadályverseny, fitness-és konditerem látogatás. A szűrővizsgálatok és az állapotfelmérés, egészségügyi előadások, tanácsadás a programok 16 százalékát tette ki, a többi rendezvény megoszlott a gyalogos-és kerékpáros túrák és családi programok között.

Az idei tanév Hozd a formád! hetei április 11 és május 31-e között zajlanak, és a testmozgásra fókuszálnak. A rendezvényre az iskolák meghívják azokat az iskolákat, melyekkel kapcsolatban állnak, és megismertetik programjukat, elért eredményeiket. A rendezvényeken lehetőség van a csatlakozásra is. Több mint 6500 diák vesz részt az idén az egészségmegőrzéssel kapcsolatos rendezvényeken.


Balról jobbra: Szolyák Tamás ügyvezetõ igazgató, Novartis Hungária Kft., De Blasio Antonio fõtitkár, Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége, Girán János, társadalomtudományi szakértõ




Idén a programok 40 százalékában rendeznek az iskolák sportprogramokat, 30 százalékban kreatív foglalkozásosokat, 15 százalékban egészséges ételeket főznek és kóstolnak, továbbá túrákon, családi napokon, szűrővizsgálatokon vesznek részt. Az iskolaorvos és az iskolai védőnő szűrővizsgálatot végzett a diákok között, mint végzett testsúly, testtömegindex, testmagasság, vérnyomásmérés során akinek a normális értékektől eltérő eredményei voltak, azokat szakorvoshoz irányították az iskolai egészségügyi dolgozók.

A tavalyi kezdetekkor kapcsolatba léptek egymással a részt vevő iskolák pedagógusai, átadták egymásnak tapasztalataikat és átvették egymás jó ötleteit.

A program tapasztalata, hogy a gyermekek öntevékenysége jó alapja az ismeretszerzésnek. Továbbá az iskolákban kevés az egészségtan óra, az egészségügyi ismeretetek átadása sokszor az osztályfőnöki órán zajlik, mely számos egyéb ismeret oktatása miatt kevésnek bizonyul. Ezért a program alkotói javasolják az egészségtan órák növelését.

Ha a gyereket bevonják a programok kitalálásába, akkor aktívabban, jelentős számban vesznek részt a megvalósításban – derült ki a program elmúlt évének felmérési eredményeiből. A 9 város 12 iskolájának 2674 diákja által kitöltött tesztből az is kiderült, hogy az általános iskolák felsős tanulói voltak a legaktívabbak, s ahogy nőtt az életkor, úgy csökkent a programokon való részvételi kedv – tudtuk meg Girán János társadalomtudományi szakértőtől.

A Novartis Hungária Kft. 20 millió forinttal támogatta a programot és saját munkatársai körében is megrendezte a Hozd a formád! hetet – tájékoztatta a résztvevőket Szolyák Tamás, a Novartis ügyvezető igazgatója. Mint elmondta, Magyarországot egyedül Törökország előzi meg várható élettartam tekintetében az OECD országok között. Magyarországon nem tulajdonítanak értéket az egészségnek és sok a szegény ember, akik ha tennének is valamit egészségük megőrzése érdekében, nem tudnak. Ezért az ifjúságot célozta meg a cég, értékszemléletét szeretné megváltoztatni az egészség tekintetében, hogy következtében minél hamarabb megnövekedjen az átlagéletkor Magyarországon.

A Hozd a formád, Magyarország programra pályázat útján lehetett jelentkezni az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége tagjaként. A programon részt vett a következő 9 város 12 iskolája: Baja, Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Szombathely, Sarkad, Székesfehérvár, Pécs, Kiskunfélegyháza, Győr. A résztvevők önrésszel csatlakoztak a rendezvényhez.

eLitMed; Császi Erzsébet

Kapcsolódó anyagok: Életmód - váltással a népegésszégügyi katasztrófahelyzet visszafordatásáért



Pillantás az egészségünkre az OECD országok és Maygarország egészsége 2010-ben





Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Öntevékeny gyerekek hozzák a formájukat