|
TARTALOM
Országgyűlési Krónika Fidesz: ki védi a betegek jogait? Balog Zoltán (Fidesz) a betegek jogainak védelméről kérdezte az egészségügyi minisztert. Felidézte, hogy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézettel (OPNI) együtt három, a tárca felügyelete alá tartozó intézményt számoltak fel 2007-ben. A dolgozók elbocsátása 3,3 milliárd forintba került, évente 180 millió forintért őriztetik az épületet, s emellett 4,1 milliárdot fizettek ki a befogadó intézményeknek. Ezzel szemben eddig csupán 500 millió forintos bevétel keletkezett egy nővérszálló eladásából. Eközben számos sajtóhír szól az utcán bolyongó, hajléktalanná vált pszichiátriai betegek számának növekedéséről. Hozzátette: az egykori intézetben több berendezés érintetlen, havi félmilliós villanyszámlája van a befektetőknek. Megjegyezte: a korábbi Lipót 849 ágyából 622-nek léteznie kellene, 87 orvosi státusszal, de csak 36-an kaptak állást. Azt kérdezte: mennyi ágyszűnt meg, és mennyi működik a fővárosban, igaz-e, hogy a felszámolás után csak 36 orvosi státusz létesült. Székely Tamás egészségügyi miniszter válaszában azt mondta, hogy a Lipót 849 ágyából 600 üzemel, s nem felel meg a valóságnak, hogy 87 orvos közül csak 36 dolgozik, s a félmillió forintos számláról szóló hír sem helytálló. A bezárás óta 180 ezer forint villanyszámlát fizettek összesen. A miniszter szerint nem a sajtóértesülések alapján kellene megítélni, hány ember bolyong az utcákon, hanem az ombudsmannal kiadott közleményt kellene megnézni. Kifejtette: 4,3 milliárdba került az OPNI átépítése és a kórházak bezárása. A fennmaradó 9,4 milliárdot az egyes intézmények fejlesztésére fordították. |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





