|
TARTALOM
Őssejt kutatóközpont létesült Debrecenben
MTI
Immun- és anyagcsere betegségben szenvedők gyógyulását teszi lehetővé az a Debrecenben most lezárult kutatási program, amelynek keretében őssejt- és génterápiás kutatóközpont is létrejött a cívisvárosban. Nagy László akadémikus, egyetemi tanár, projektmenedzser a programról tartott keddi záró konferencián emlékeztetett arra, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében 2009-ben indult programra összesen 777 millió 466 ezer forint támogatást kaptak. Az őssejt- és génterápia napjainkban az orvosbiológiai kutatások frontvonalába tartozik. Az őssejtkutatás szemléletében és technológiájában is átalakítja a biológiai kutatásokat, eredményeire épül a helyreállító orvostudomány - emelte ki Nagy László a záró konferencia kapcsán tartott sajtótájékoztatón. Az akadémikus elmondta: az őssejtek klinikai alkalmazása a jövőben számos nagy populációt érintő, még nem megoldott terápiájú betegség gyógyítását teszi lehetővé. A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában (DEOEC) megvalósuló őssejtprojekt célja, hogy létrejöjjön egy olyan infrastruktúra, ami lehetővé teszi az őssejtek kutatási felhasználását és megalapozza őssejtek terápiás alkalmazását - jegyezte meg Nagy László. Hozzátette: a kétéves projekt eredményeként őssejt kutatóközpont létesült, ahol lehetőség van embrionális és szöveti őssejtek tenyésztésére, biztonságos tárolására és kutatási célra való felhasználására. A kutatóknak egér- és humánsejtek visszaprogramozásával sikerült előállítaniuk és karakterizálniuk úgynevezett pluripotens őssejteket, amelyek tulajdonságai hasonlóak az embrionális őssejtekéhez. Meghonosítottak egy transzpozon (DNS-molekulán található, helyét változató, "ugráló" gén) alapú génbeviteli módszert, amelynek alkalmazása révén nagy hatékonysággal lehet terápiás géneket bejuttatni őssejtekbe - avatott be a részletekbe a professzor. Ez az eljárás a jövőben alkalmas lehet immun- és anyagcsere betegségek, mint a Wiskott-Aldrich-szindróma, a Gaucher-kór és a Pelizaeus-Merzbacher-betegség génterápiás gyógyítására - tette hozzá, megjegyezve: kidolgoztak olyan eljárásokat is, amelyekkel az őssejtek hatékonyan átalakíthatók ideg-, szívizom- és immunsejtekké. MTI |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




