|
TARTALOM
Őssejtekből szőrtüszők Német tudósoknak nemrég sikerült szőrtüszőket előállítaniuk őssejtekből, ezért a szakértők úgy gondolják, a kopaszság ellenszerének kifejlesztése sincs már messze. A Berlini Technológiai Egyetem tudósai állati sejteket használtak fel mostani kísérleteik során, de egy éven belül képesek lesznek emberi őssejtekből is előállítani a szükséges szőrtüszőket. A Daily Express értesülései szerint Roland Lauster professzor és kollegái olyan eljáráson dolgoznak, amely megoldást jelenthetne a hajhullással küzdők 80 százalékának gondjaira. Lauster professzor szerint az őssejtekből előállított szőrtüszők beültetésén alapuló kezelés öt éven belül mindenki számára elérhető lesz. "Az előkészületek jelenleg is folynak - nyilatkozta Lauster professzor - A módszer kifejlesztése azt is jelentené, hogy a kozmetikai termékeket nem kellene többé állatokon tesztelni, hiszen tetszőleges mennyiségű emberi haj a rendelkezésünkre állna." Bár 2004-ben egy amerikai kutatócsoport (Pennsylvania Egyetem) is rájött, hogy őssejt-terápia segítségével megelőzhető a kopaszság, a kopaszodás ellenszerének felfedezése még mindig várat magára. Forrás: Medipress |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




