TARTALOM

 VISSZA

 


A leptin szerepe a sepsis kivátlotta immunválaszban




 

Matthias Tschöp, a University of Cincinnati anyagcserebetegségekkel foglalkozó kutatója munkatársaival először írta le a leptinnek az immunválasz szabályozásában játszott szerepét a Journal of Neuroscience e heti számában megjelent cikkben.

„Korábbi, közvetett bizonyítékok arra utaltak, hogy a központi idegrendszernek szerepe van az immunrendszer működésében” – mondta Tschöp. „Például agyi sérülteknél magasabb a fertőzés és a sepsis kockázata, és ugyanez igaz a stroke-on átesett betegekre is. Eddig azonban semmilyen molekuláris mechanizmussal nem tudtuk magyarázni ezt a jelenséget.”

Az elhízás leptintúltermeléssel jár, ennek hatására a leptinreceptorok érzékenysége csökken, és a leptinrezisztencia hatására túlevés következik be. Egereken végzett kísérletekben az elhízott állatok nagyobb eséllyel élték túl sepsist, ezért a kutatók azt feltételezték, hogy a testsúlyt szabályozó idegsejteken megfigyelt leptinrezisztencia az immunrendszeri központokban nem alakul ki. Ennek bizonyítására a kutatók olyan egereket hoztak létre, amelyekben a központi idegrendszer kivételével hiányoztak a leptinreceptorok. Kiderült, hogy a hormon nemcsak közvetlenül az idegsejtekre hat, de számos folyamatban közvetítő szerepe van.

A sepsisre adott megfelelő immunválaszhoz szükség van a leptindependens agyi pályákra, ha ez károsodik vagy leptinhiány lép fel, megnő a sepsis miatti halálozás kockázata. Emberben a veleszületett leptinhiány nagyon ritka, eddig mindössze néhány tucat esetet jelentettek, azonban közöttük megdöbbentően gyakran fordul elő szepszis miatti halálozás. A kutatók azt remélik, eredményeik segítenek abban, hogy új terápiás módszereket dolgozzanak ki a sepsis megelőzésére a leptindependens agyi pályák károsodása esetén.

Forrás: Medipress

Eredeti közlemény: CNS Leptin Action Modulates Immune Response and Survival in Sepsis - The Journal of Neuroscience, April 28, 2010, 30(17):6036-6047

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


A leptin szerepe a sepsis kivátlotta immunválaszban