TARTALOM

 VISSZA

 


Összefüggés az elhízás és az agresszívabb prosztatarák között




 

A rákos prosztatadaganat mérete egyenes arányban áll a beteg testsúlyával, és minél nagyobb a tumor, annál agresszívabb a rák – derül ki egy szerdán publikált tanulmányból.

„A betegek testtömeg-indexének növekedésével a daganat térfogata is párhuzamosan növekedett” – nyilatkozta Dr. Nilesh Patil, a detroiti Henry Ford kórházban végzett hatéves kutatás vezetője. „Eredményeink alapján úgy véljük, hogy a daganat térfogatának nagyobb százalékos értéke fokozhatja a betegség agresszív természetét magasabb testtömeg-indexű férfiak esetében.” A testtömeg-index értéke úgy számítható ki, hogy a testsúlyt el kell osztani a testmagasság négyzetével.

Az orvosok az összefüggést azt követően mutatták ki, hogy 3327 olyan beteg esetét vizsgálták meg, akikből robotműtéttel rákos prosztatadaganatot távolítottak el. A vizsgálat alanyait testtömeg-indexük alapján hat csoportra osztották: 24,9 pont alatt normális vagy sovány, 25 és 29,9 pont között túlsúlyos, 30 és 34,9 között elhízott, és 40 pont fölött szélsőségesen elhízott. A páciensek átlagéletkora 60 év volt mindegyik kategóriában.

A kutatók mindegyik daganatot megmérték, és összevetették a prosztata tömegének kategorizált adatbázisával. Kivétel nélkül mindegyik testtömeg-index csoportban azt mutatták ki, hogy a beteg testsúlya egyenes arányban állt a tumor méretével.

Forrás: Medipress

Henry Ford Hospital News: Prostate Cancer Patients’ Weight Linked to Tumor Size

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Összefüggés az elhízás és az agresszívabb prosztatarák között