TARTALOM

 VISSZA

 


Öt civil szervezet támogatásáról döntött Soros György Szükségalapja









 

Az állami forrásoktól eleső szervezetek 150 ezer dollár (28,5 millió forint) értékben kapnak támogatást, adta hírül a szervezet. A kuratóriumi döntés értelmében forráshoz jut a Szociális Szakmai Szövetség (3SZ), a Kék Madár Alapítvány, a Diótörés Alapítvány, a Waldorf Pedagógiai Intézet és a Mediawave Alapítvány.

A Soros György által létrehozott alap tájékoztatása szerint a 3SZ idén nem tudott működési forrásokat szerezni, ezért félő volt, hogy a szociális szférát érintő változások civil kontrolljában sem tud részt venni.

Hozzáteszik: a Kék Madár Alapítvány szociális foglalkoztatási tevékenységéért kapott a támogatást; a Diótörés Alapítvány a gyermekvédelmi ellátásból kikerült, a hajléktalanság által veszélyeztetett fiataloknak nyújtandó szociális, egészségügyi és képzési szolgáltatásokhoz kap az összegből.

A közlemény szerint a Waldorf-pedagógusok képzésének támogatása 2010-ben megszűnt. Megjegyzik: a pedagógiai intézet megkezdte a szervezeti átalakítást és az akkreditált képzések bevezetését, a szükségalap az átmeneti időszakra nyújt támogatást.
Ugyancsak forráshoz jut a 21 éves Mediawave Alapítvány, amely a Magyar Mozgókép Közalapítvány megszűnése miatt került veszélybe - olvasható a közleményben.

A szükségalap a közlés szerint tavaly több mint négymillió dollár, azaz mintegy 800 millió forint támogatást nyújtott. A kuratórium elsősorban olyan pályázatokat támogat, "ahol a gazdaság válság miatt átmenetileg nehéz helyzetbe került pályázónak az állami források elapadása ellenére is esélye van a hosszú távú fennmaradásra" - derül ki a tájékoztatásból.


MTI

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Öt civil szervezet támogatásáról döntött Soros György Szükségalapja