|
TARTALOM
Öt új génvariáns kapcsolata a Parkinson-kórral Öt olyan génvariánst fedezett fel nemzetközi kutatócsoport, amelyek összefüggésben állnak a Parkinson-kórral. A The Lancet folyóiratban megjelent tanulmány szerint ezzel már 11-re emelkedett az ilyen gének száma. Az előtt, hogy 1997-ben kimutatták az első genetikai kulcsot, az orvosok általános véleménye az volt, hogy a Parkinson-kórt környezeti hatások okozzák, vagyis nem örökletes. Az öt génvariánst egy genomkutatás áttekintése során mutatták ki brit, német, francia, izlandi, holland és amerikai kutatók. Az apró DNS változások önmagukban nem felelősek ennek az összetett betegségnek a kialakulásáért, de együttesen növelik kockázatát. Az alanyok 20 százaléka esetében, akik a variánsok legnagyobb számával rendelkeztek, a Parkinson-kór kialakulásának két és félszer nagyobb kockázatát mutatták ki, mint a legkevesebb variánssal rendelkező 20 százalék esetében. A Parkinson-kór a motoros rendszer megbetegedése, amely főként az 50 éven felülieket támadja. Olyan súlyos remegéshez, merevséghez és egyensúlyzavarhoz vezethet, hogy a betegnek problémái támadnak a járással, a beszéddel, és az alapvető feladatok elvégzésével. A betegség kialakulását a dopamintermelő sejtek pusztulására vezetik vissza. Gyógymódja nincs, de az állapot dopaminpótlással enyhíthető. Ez azt jelenti, hogy az új eredmények csak korlátozott haszonnal kecsegtetnek a klinikumban dolgozó orvosok számára, ugyanakkor fontos kiegészítésként szolgál az Alzheimer-kór mellett a leggyakoribb neurodegeneratív betegséggel kapcsolatos ismeretanyaghoz. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: LAM (Lege Artis Medicinae) - 2010; 20 (12) A Parkinson-kór modern szemlélete A Parkinson-kór korai tünete LAM (Lege Artis Medicinae) - 2009; 19 (12) Együtt élni a Parkinson-kórral |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





