|
TARTALOM
Ötvenéves kor alatt javasolják a mammográfiát Nagy-Britanniában Az 50 éves kor alatti nők szűrése következtében a daganat korábbi stádiumban diagnosztizálható, ami növeli a túlélés esélyét – állítják a londoni Mária Királynő Egyetem kutatói. Stephen Duffy és munkatársai 6710 mammográfiás felvételt elemeztek, köztük 136 esetben állították fel az emlőrák diagnózisát 2003 - 2007 között. A vizsgált nők nem hordozták az emlőrák kiemelt kockázatú génjének nevezett BRCA mutációját – melynek esetén már viszonylag fiatal korban ajánlják a szűrés bevezetését. Nagy-Britanniában BRCA-mutáció hiányában az emlőrák szűrését háromévente, 50 és 70 éves kor között kell elvégezni (Magyarországon 45-65 közt szűrnek). Ezzel szemben a kutatók megállapították, hogy azon nők esetén, akiknél a szűrést a szokásosnál hamarabb végezték és daganatot találtak, az kisebb méretű volt és kevésbé agresszív, mely tény megnövelte a 10 éves túlélés esélyét. A vizsgálat eredményeit kiértékelve javasolt 40 éves korban bevezetni az emlőrákszűrést, habár a módszer kevésbé hatásos, mint 50 év felett. A The Lancet Oncology hasábjain olvasható cikk szerint ennek jelentősége hatványozott, amennyiben a családban már előfordult emlőrákos megbetegedés. Marc Schwartz, a Georgetowni Egyetem vezető munkatársa szerint a vizsgálat hátránya, hogy nem valós túlélési adatokkal, hanem kalkulált arányokkal számol. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Emlőrák: szűrés=túldiagnosztizálás? |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon? Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.
Tovább
A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





