TARTALOM

 VISSZA

 


Óvatosak a tinédzserek az egészségügyi dolgozókkal




 


Veszélybe kerülhet a tinédzserek egészségügyi ellátása, ha azzal kapcsolatos titoktartási igényeiket nem veszik figyelembe. Egy új kutatás eredményei szerint, a serdülők nagyon óvatosan osztják meg gondjaikat az egészségügyi dolgozókkal, mivel attól félnek, hogy elítélik őket.

A Cincinnati Children s Hospital Medical Center kutatói ötvennégy tizenéves bevonásával készítették el tanulmányukat, és azt találták, hogy a fiatalok legfontosabb igénye a problémájuk diszkréten történő kezelése volt. A fiatalabbak még nagyobb valószínűséggel vonták be szüleiket is a helyzetükbe, az idősebbek közül azonban sokan azt mondták, ha szüleik is megtudják, mi a gondjuk, inkább el sem mennek az orvoshoz. A tanulmány arra is rávilágított, hogy a tinédzserek nem mondják el kényes problémáikat az őket ellátó egészségügyi személyzetnek, ha úgy érzik, hogy azok el fogják őket ítélni, ha nem szimpatikusak számukra, vagy ha szerintük az adott problémáról nekik nem kell tudniuk.

A tanulmány egyik szerzője, Dr. Maria Britto szerint, az orvosoknak és a többi egészségügyi dolgozónak olyan helyzetet kell teremteniük a tinik számára, amelyben szívesen osztják meg velük gondjaikat, és tiszteletben kell tartaniuk a titoktartásra vonatkozó kéréseiket is. A doktornő azt is hozzátette: „Ha az információ nem nélkülözhetetlen a kezeléshez, akkor az ellátó inkább ne tegyen fel kényes kérdéseket addig, amíg jobban meg nem ismeri a páciensét és ki nem alakult közöttük egy bizalmasabb kapcsolat. Ha a kezeléshez vagy a pontos diagnózis felállításához nélkülözhetetlen megtudni valamit, akkor próbáljanak minél kellemesebb körülményeket teremteni, amelyek között a fiatal szívesebben megosztja velük, amit tudniuk kell.
Az ellátónak abba is be kell avatnia a tiniket, ha – szakmai okokból - más orvosokkal is meg kívánja beszélni a gondjait. Ily módon a páciensnek nem lesz olyan érzése, hogy betörtek a privát szférájába.”


Forrás: Medipress



Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Európai Egészségbiztosítási Kártya Okostelefonon?

Az Európai Bizottság megbízásából létrehozták az „Európai Egészségbiztosítási Kártya” alkalmazásokat okostelefonokra.

Tovább


Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Óvatosak a tinédzserek az egészségügyi dolgozókkal